Általában:
Szerencsére van családom és munkám, nem helyettük, hanem mellettük biciklizek. Most éppen nem jutott időm a biciklizésre, csak nyolc kicsi nap. Ha már ilyen rövid, akkor legalább legyen intenzív, ezért megcéloztam az Alpokat. Az Alpok kellemes is, szép is, de megerősödött a véleményem, hogy ha valaki viszonylag könnyen és olcsón elérhető hegyi kihívásokat keres, akkor jobban jár a Drinári-hegységgel Boszniában és Montenegróban, vagy a Toros hegységgel Törökországban.
Az Alpok kellemes biciklis terep, mert bár némelyik hágója meredek, de csak néhány emelkedik 2000 méter fölé, és mindegyik komfortos: mindegyik hágó előtt és után egy-egy csinos alpesi városka várja a biciklistát, és közben is kifogástalan az infrastruktúra. Ráadásul azok a bájos alpesi városkák elég magasan vannak, így egy-egy 2000-es hágó nettó magassága gyakran még 800 vagy 1000 méter sincs. Nekem is csak gondos térkép böngészéssel sikerült egy nettó 2000 m-es emelkedőt találnom. Nosztalgiával gondoltam a Sziklás-hegységre, az Andokra és a Himalájára. Persze ha egy napra több ilyen hágót beillesztünk, meg a kettő közzé is egy kis hukli-puklit, akkor azért az Alpokban is el lehet fáradni, nekem legalábbis jó hatásfokkal sikerült.
Ami nem volt kellemes, az az eső. Ez egy valódi vizitúra volt, a nyolcból hat esős nap volt, abból egy reggeltől-estig, egyetlen perc szünet nélkül. Ez persze nem volt elégséges ok arra, hogy kizökkentsen az utitervemből.
06. 27. péntek, Charleroi repülőtér - Chalons, 09:15 / 10:09 óra, 206 km
Még soha nem történt velem ilyen, elaludtam. 70 perccel a repülő indulása előtt ébredtem, fenn a budai hegyekben. Én majdnem feladtam, de mint az kritikus helyzetekben rendjén való, a feleségem segített biztatással és gyors bepakolással. A repülőtére ezt a segítséget folytatta a készséges személyzet. Végül is ébredés után 57 perccel én fenn ültem a repülőgépen, a biciklim meg feladott a csomagok között várta az indulást. Teljes siker, de ebből azért nem szeretnék rendszert csinálni.
A kapkodó indulás meg az előző napi munka miatti alig három óra alvás persze megmutatkozott az első nap szerény teljesítményében.
A vallon Belgium és Észak-kelet Franciaország az illető országok nagyszerű többi részeihez képest felejthetők, legfeljebb zivatart és ellenszelet nyújtottak. Kivéve talán csak Rocroi erődvárosa és Chalons.
06. 28. szombat, Chalons - Gray, 07:06 / 11:05 óra, 232 km
Aznap láttam az első vizialagutat, amelyet a XIX. században fúrtak, és hajók mennek át rajta a hegy alatt. Meg a csatona partján a kerékpárosok. Ha arra jártok, ne hagyjátok ki. A hajózócsatorna az alagút után egy kis hídon megy át, ezen már meg sem lepődtem, ilyet láttam már.
Utinapló: "Klasszikusan küzdelmes nap, szinte nem is volt könnyű szakasz a viszonylag nehéz terepen, váltakozó csendes esőben és zivatarban. A táj és a városok most már legalább jók."
06. 29. vasárnap, Gray - Aigle, 06:48 / 11:30 óra, 236 km
Még egy vizialagút, Besanconban, Vauban mester világörökségi erődje alatt. Ez már látványos francia táj, műemlék városkákkal a dombvidéken, ami aztán szép lassan a Jura hegység lett. Újra bebizonyosodott, hogy egy nap megmászni egy vagy két nagy hágót mindig lelkesítőbb, mint egész nap le-föl liftezni párszáz métereket, soha véget nem érő módon. A 17. emelkedő után nem elég lelkesítő, hogy aznap talán már csak 14 ilyen van hátra. Az viszont lelkesítő, hogy mindezt szép tájakon, jó utakon, barátságos emberek között lehetett megtenni.
06. 30. Hétfő, Aigle - Andermatt, 07.17 / 10:38 óra, 195 km
Az utolsó fél óra kivételével végig a Rhone völgyében, végig hátszélben, de cserében végig felfelé nettó 2000 métert, a 2460 m-es Furkapass-on át. A Rhone völgy jó hely, kb. 1300 méterig csak lassan emelkedik, nekem ráadásul hátszélben. Jobbra-balra a sok látnivaló, és viszonylag sok ipari üzem. Nem gondoltam, hogy Svájc ennyire iparosodott. Aztán 1300 métertől kissé nekivadutl az út, meredekké vált. Nem sokkal a hágó előtt lehetett látni a Rhone forrását, ami egy gleccser vízeséséként elolvadó alsó vége.
A túloldalon Andermatt egy sívároska, így a nyár eleji holtszezonban egész elfogadható árakkal, a szállodában magyar pincérekkel.
07.01. kedd, Anedrmatt - Susch, 06:47 / 10:52 óra, 199 km
A tervnek megfelelően egy nap két kétezres hágó: az Oberalp 2040 méter és a Julierpass 2280 m. Két kalsszikus hágó, egyik szebb mint a másik. Amire nem számítottam, az a kettő között a Felső-Rajna impozáns szurdoka, és az annak kikerülését szolgáló ezerpárszáz méteres magaslat. Viszont onnan van a legjobb rálátás a szurdokra. Egész családok végigkerekeznek ezen a panorámaúton.
07. 02. szerda, Susch - Sankt Johann im Tirol, 06:43 / 11 óra felett, 249 km
Egész nap, egyetlen perc szünet nélkül esett. Néha éppen csak szitált egy kicsit, olyankor erőt gyűjtött az azt kompenzálandó felhőszakadáshoz, de leginkább csak úgy egyenletesen esett. Ilyenkor csak annyi ruhát érdemes a vízhatlan esőruha alatt viselni, hogy ne fázzon nagyon az ember, az esőruha alatt úgyis átizzad mindent. Egy bölcs biciklistárs honlapján olvastam, hogy az esőruha csak arra jó, hogy a belső meleg vizet elválassza a külső hideg víztől. Viszont a belső vizet a kerékpáros folyamatos és intenzív munkája tartja melegen, ezért nem nagyon szabad megállni, mert két perc alatt visszahűl és lemerevedik az ember, ez az igazán tragikus merevedési zavar. Egyszer mégis meg kellett állnom enni-inni, utána negyedóráig tartott, amíg keservesen küszködő biciklizéssel elértem, hogy a recsegő-ropogó és csikorgó ízületeim újra felmelegedjek. Az ilyen tartós, hideg esőben Rejtő Jenő könyvcímbe foglalt tanácsát érdemes követni: Menni vagy meghalni.
07. 03. csütörtök, Sankt Johann im Tirol - Sankt Michael, 07:31 / 11:28 óra, 262 km
Kisütött a nap, amint ez az erdményen is látszik. A már a 2009-es svéd-svájci útról kerékpárral is jól megismert Salzach szorosok, valamint utána az egész Ennstal most is örömbiciklizésre adott módot.
07. 04. péntek, Sankt Michael - Győr, 06:53 / 11:44 óra, 254 km
Évzárózó iskolások a városokban, a Svájc után már csak dombnak tűnő Semmering hágó, utána Sopronból meg már a lendület elvitt a győri vasútállomásig, így még értelmes időban haza tudtam érni a családomhoz.
Az út eleje nehéz volt, már azt kezdtem hinni, hogy öregszem, pedig csak kialvatlanul és edzés nélkül indultam el. Ezeken a hiányokon a rutin és az elszántság tud egy kicsit segíteni, de csodák nincsenek. Kellett egy pár nap, mire a biciklizés közben kipihentem és beedzettem magam, így az utolsó három napon a napi 255 km-es átlag már megerőltetés nélkül ment. Már csak azért is, mert Svájcból Magyarország felé jőve Ausztria egy alapvetően lejtős ország, ebben az irányban az alig 1000 m-es oszták hágókat alig lehet észrevenni.
A háttérben egy vizialagút, vagyis olyan alagút, amelyen a hajók átmennek a hegy alatt, és amelynek hajóvontató padkája most biciklisút. A vizialagút túloldalán meg egy vizihíd. Franciaország, Champagne, ahogy ott mondják: bizarr.
Némi utánjárással Európában is lehet találni nettó 2000 méteres emelkedőt, ez egy ilyennek a teteje.
Lefelé egyszerű a szabály: vedd fel minden ruhádat, mert egyébként megfagyaszt a menteszél. Így is, de azért nem annyira.
Svájcnak tengere nincs , de világítótornya van. Nem egészen értettem, de jól nézett ki.
Két kétezres hágó között egy kis ráadás: a Felső-Rajna csodás szurdoka. Az út a folyópartról indult és majd oda is érkezik, kétszer.
Svájcban spórolni és a mindenfelé kanyargó szerpentineken felfelé tekerni nehéz, de ez utóbbi legalább élvezetes.