05. 20. szerda Quebec repülőtér QC - Quebec QC, 37 km
A nap, amikor futva lehagytam a saját kerékpárom. A montreali átszállásnál csak a terminálokon átrohanva értem el a quebeci gépet, amelyre a biciklim már nem került fel, amint ezt Quebecben észrevettem. Sebaj, a következő járattal utánam hozták, addig békésen üldögéltem a váróteremben. A várakozás miatt viszont már csak egy rövid, esti kerékpáros városnézésre volt idő Quebec francia és mégis amerikai óvárosában.
Szállás a városszéli egyetemi kollégiumban, ami tiszta volt, rendes volt, de nem Quebechez, hanem Spártához illett volna inkább. Csak felárért kaptam fürdőszobás szobát, alapértelmezetten közös fürdő a folyosó végén. Előtte azt hittem, hogy a kanadai francia egyetemisták ennél sokkal komfortosabb környezetben élnek. A fő, hogy pont útba esett.
05. 21. csütörtök Quebec QC - Montreal QC, 246 km
Útjaim során többször volt gondom a kerékpárom gumijaival és fékbetétjeivel, de végül is ezek kopó-fogyó alkatrészek, természetes, hogy időnként javítani és cserélni kell őket. Magával a biciklivel viszont most először támadt gondom, mégpedig súlyos: a jármű mozgásképtelenné vált. Valamitől valahogyan jobbra elmozdult a hátsó kerék, beleért a villába. Ez egy modern, szofisztikált, asszimetrikus kerék, radiálisan fűzött, kovácsolt, lapos küllőkkel. Állítási lehetőség nincs a keréken. Azt gondolom, hogy légiszálítás alatt kaphatott valamilyen nagy, oldalirányú nyomást.
A kereket be tudtam tenni a helyére szabálytalanul, ferdén, és így nem ért a villához, viszont akkor meg blokkolta a szabályosan álló fék. Ki kellett kötnöm a hátsó féket, sőt le kellett szerelnem az egyik fékpofát. Így a bicikli mozgásképes maradt, de nemn volt az igazi a féktelen száguldás. A Szent Lőrinc folyó lapos partján még csak-csak, de tudtam, hogy vár rám a hegyvidék.
Tehát aznap megkezdtem bicikliszerviz látogatásaimat, az út során összesen öt, vegyes minőségűt. A kanadai és egysült államokbeli kisvárosi kerékpárboltok még nincsenek felkészülve a legmodernebb Mavic kerekek javítására. Plusz én is tartottam két nagyobb, meg vagy tíz kisebb szervizelést, tekintve, hogy a ferde kerék nem tett jót a hátsó váltónak sem. A leltár: egy defekt, egy teljes gumielkopás, egy váltóbowden szakadás, egy kulacstartó törés, egy sárvédő törés, egy váltómarkolat-borítás szakadás, egy hibás, önmagát vagy tízszer teljesen kikapcsoló kilométeróra, két hásó küllőszakadás. Kerékpárosoknak nem kell magyaráznom, hogy főleg ez utóbbi két hiba mennyi izgalomra adott okot. És mindeközben a ferde kerék miatt tágra nyitott hátsó fék, gyenge fékhatással.
Az alaphibát, a ferdeséget végül is saját ötlettel sikerült átmenetileg orvosolnom: egy autószervizben kértem egy alkalmas méretű csavaralátétet, azt ráhúztam a hátsó tengelyre, amitől a kerék annyira eltávolodott a villától, hogy már éppen nem ért hozzá, viszont újra fel tudta venni az egyenes irányt. Cserében persze a tengely csak egy kb. két milliméteres szakaszon tartotta az egész biciklit, ami azért jelentett némi kockázatot. Továbbá az alátét által megnövelt távolság miatt le kellett mondanom a legnagyobb fogaskerék használatáról.
A fenti hiányos, de azért stabilan üzemképes állapot is csak a hetedik napra alakult ki, amikor egy lelkes helyi kerrékpárbolt tulajdonos némi telefonálgatás és reszelgetés után talált egy majdnem méretes küllőt a számomra, és azt beleoparálta a fellnibe, amelyet a hiba belekalkulásával egész jól kicentrírozott. Amikor pedig a 11. nap éjszakáján ki kellett dobnom a már a rojtosra kopott vászonon futó 32-es szélességű hátsó gumit, és felszereltem a keskenyebb, 28-as szélességű tartalékot, akkor az a keskenysége miatt már az egész utat megmentő csavaralátét nélkül is működött, közel 1 mm rést hagyva a villáig.
Mindez az első napon, francia Kanadában kezdődött, ezért aznap kevésbé tudtam elmerülni a táj szépségeiben. A Szent Lőrinc folyóról azért annyi feltűnt, hogy leglább három Duna szélességű, és a rajta úszó óceánjárók alapján a mélysége is legalább háromszorosa a Dunáénak.
05. 22. péntek Montreal QC - Brockville ON, 236 km
Órákon és kilométerek tucatjain át haladtam Montréal vegyes, de leginkább gazdag kertvárosain át: egy kis erdő, egy kis lakópark. Montréal után a Szent Lőrinc folyó partján egy üdülőövezet van, érezhető sportbiciklis forgalommal.
És amire nem számítottam: Időről időre emlékművek mutatták a Nagy Kanadai Honvédő Háború csatahelyeit, amely háborút az angolok vívták 1812-14-ben a betolakodó amerikaiak ellen. A felek komolyan vették egymást: a benyomuló amerikaiak porig rombolták Torontót, mire az angolok partra szálltak és felgyújtották Washingtont.
05. 23. szombat Brockville ON - Port Hope ON, 249 km
Kellemes kanadai táj, de őszintén szólva nem tudom megkülönböztetni az előző vagy a következő naptól. A szent Lőrinc folyó völgye nem a változatosságával hódit.
05. 24. vasárnap Port Hope ON - Niagara Falls ON, 231 km
Toronto-n át. Toronto jól biciklizhető, hatalmas kiterjedésű, ötmilliós nagyváros. Kb. 80 km-en át a városban és elővárosaiban vezetett az út. A tóparti hosszú biciklisúton tömegek kerékpáros korzóztak.
Budapest a világ egyik legeslegszebb nagyvárosa, én még nem jártam nála szebb fekvésűben. (Prága, Isztambul vagy Syndey sem rosszabb, de nem is jobb.) De nem világváros, hanem csak egy szép vidéki város. Toronto viszont ránézésre egy világváros.
05. 25. hétfő Niagara Falls ON - Painted Post NY, 241 km
Reggel a Niagara vízeséssel kezdtem. Méltó a híréhez. Aki teheti, fizessen be egy alulról hajóról nézős túrára. Azért persze az Iguazú sokkal jobb.
A vártnál lassabban ment az Egyesült Államokba való belépés. Azt hittem, hogy csak beszkennelik az útlevelet, minden mást elintéz az elektronikus rendszer. De nem. Udvariasan kiemeltek a beléptetési rutinból és elküldtek a speciális esetek kézi erővel intézett részlegére, ahol aztán közel egy óra ügyintézés után, hat dollár kezelési díj ellenében végül megkaptam a belépési pecsétet.
05. 26. kedd Painted Post NY - Union Dale PA, 231 km
A legtöbb hegy napja, késő esti érkezéssel a falusi kocsma egyik vendégszobájába. Ahogy a kocsma vendégeit és személyzetét elnéztem, a szobáikat nem feltétlenül csak házaspároknak szokták kiadni. Ez a kockázat a független motelek esetében mindig fennáll, érdemes az interneten előre ellenőrizni. Ha durva, akkor keress másik helyet. Itt nem volt durva és másik hely sem volt.
05. 27. szerda Union Dale PA - Wayne NJ, 183 km
A legnagyobb és az útra szólóan sikeres bicikliszerelés napja. Reggel nyolc órakor értem be az első városba, ahol végképp elszakadt a hátsó váltóbowdenem. Először arra gondoltam, hogy, fixálom a váltót valamelyik enyhe közepes fokozaton, de ez a dombvidéken nem tűnt elég hatékonynak. Utólag is úgy látom, hogy az egyetlen helyes döntést hoztam meg, amikor a város minden részletre kiterjedő, alapos és ezért tíz percig tartó megnézése után leültem a főutcán lévő biciklibolt küszöbére és megvártam a tíz órakor érkező tulajdonost, aki az út hátralévő részére elégségesen helyrehozta a kerékpárt.
Ez a nagy szerelés egyben az út tartalék napjának a felhasználását is jelentette, arányosan elosztva a hátralévő szakaszra.
05. 28. csütörtök Wayne NJ - Horsham PA, 186 km
Be New York-ba New Jersey egy hatalmas néger negyedén át. A rasszizmus csúnya dolog, távol áll tőlem, de abban a környezetben volt bennem egy egészséges szorongás. Fehérként ennyire magányosnak legutóbb Kambodzsában éreztem magam, de ott szorongás nélkül.
Aztán egy óra fekete Afrika után elértem a George Washington hidat, ami az egyetlen kerékpáros átjáró a Hudson folyón. Az autók két szinten, összesen 14 sávon áramlanak, de szerencsére ezen kívül jutott hely egy tisztességes gyalogos és kerékpáros járdának is, ami Amerikában egyáltalán nem magától értetődő. Mint egyetlen átjárót, a hidat tényleg aktívan használják a new yorki biciklisták, és a turisták is, mivel ez az egyedüli hely, ahonnan rá lehet látni az egész Manhattanre. Esetemben a Manhattant borító ködre.
A hídon átkelve északról délre végigbicikliztem az egész Manhatten-en, közben merő véletlenségből még a new yorki kossuth emlékművet is megtaláltam. Méretéhez és zsúfoltságához képest New York meglepően jól biciklizhető, és az ottaniak bicikliznek is. Van értelme a kerékpáros manhattani városnézésnek.
New Yorkból ki a Sandy Hook-ra menő gyors komppal, megérte. Sandy Hook-tól csendes, kertvárosi környezetben folytathattam az utam, mintha az öböl túlsó partján nem is a világ egyik legnagyobb városa lenne.
05. 29. péntek Horsham PA - Waynesboro PA, 237 km
Horsham valójában Philadelphia külvárosa. Elég sok nagyvárost érintett már az út, Philadelphia, Baltimore és Washington belvárosait inkább kikerültem, főleg mert alig két héttel korábban voltak a kijárási tilalommal kezelt baltimorei zavargások, Washintonban meg már voltam biciklivel 12 évvel korábban.
A három nagyváros kikerülése negyedrendű, oldalazó mellékutakon történt, a gps segítségével, a végetérhetetlen amerikai kertvárosokon át. Kifejezetten kellemes, és jellegzetesen amerikai volt a környezet, viszont a kertvárosok miatt meglehetősen nagy forgalommal, és ezen a szakaszon kivételesen biciklis leállósávok nélkül, vagyis az autók között.
Aznap értem el az Appalache hegység fő vonulatát, egy kisebb részén három nappal korábban már átkeltem. Azért azon a kisebb részen is sípályák voltak jobbra-balra.
Mivel így is jutott az útra elég hegy, nem az újabb kihívásokat, hanem inkább a laposabb részeket kerestem. Azokat úgy lehet megtalálni, ha a legrégebbi, még az autózás kora előtti kialakult főutakat választom, ha lehet, akkor olyanokat, amnelyek mellett vasút is van. Ezek az utak nagyobb valószínűséggel kevésbé meredekek. Meg is találtam a régi 15-ös fűutat, amelyen a következő három napban bicikliztem.
Úgy tűnik, hogy ugyanezek a domborzati szempontok voltak fontosak a polgárháborús tábornokoknak is, ők is gazdaságosan próbálták mozgatni a seregeiket a hegyvidéken. Mindez azt eredményezte, hogy az út utolsó hat napján a hadak főútján, a polgárháború első (keleti) majd második (nyugati) fő frontvonalán haladtam, tucatnyi polgárháborús és részben még függetlenségi háborús csatahelyen át, emléktáblák, emlékművek és katonai temetők mellett. Igen komoly háborút hoztak össze maguknak az amerikaiak 1861 és 1865 között.
05. 30. szombat Waynesboro PA - Staunton VA, 240 km
Délelőtt négy amerikai államban bicikliztem. Én egyenesen mentem, az államhatárok voltak cikcakkosak.
05. 31. vasárnap Staunton VA - Pulaski VA, 240 km
Talán az út legkellemesebb részein mentem át ezekben a napokban. Nem véletlenül olyan sűrűn lakott és kertvárosias Amerika északkeleti része. Persze a a nyugati part és a Sziklás-hegység között még szebb és főleg különlegesebb a táj, de ez itt meg barátságosabb.
06. 01. hétfő Pulaski VA - Rogersville TN, 233 km
Át az Appalach hegység fő gerincén, merthogy sok van neki. Ezen a régi pionír úton szinte alig lehetett észrevenni a gerincet, merthogy az oda felvezető emelkedőt az előző két nap hullámvasutazása során teljesítettem.
06. 02. kedd Rogersville TN - Crossville TN, 224 km
Knoxville-n át, ami a nagy forgalom miatt egy kicsit nyűgös volt. Lehetett volna kerülni a valószínűleg kevésbé forgalmas vidék felé, de ahhoz meg nem volt kedvem.
06. 03. szerda Crossville TN - Nashville TN, 208 km
Kifejezetten szép állam Tennessee, legalábbi az általam megismer keleti fele. Leszámítva az a huszonvalahány kilométert, amelyet egy nagy hulladékkezelő műhöz vezető úton töltöttem, a büdös hulladékszállító kamionok között. Az ott lakókat nem irigylem. Ez pech, ezt előre nem tudtam, de az összes többi jó volt.
Hamarosan részletesebben is.
12 év után visszatértem biciklizni Amerikába, és megállapítottam, hogy ez továbbra is jó dolog. Ami biciklis szempontból nem jó, az az utak minősége, ami ugyan a magyarnál jobb, de nem éri el a Nyugat-Európában megszokottat. Sok az aszfaltban a törés és a keresztirányú borda, ami az autónak csak egy kattanó hang, a biciklinek viszont egy nagy ütés. Ami még nem volt jó, az a választott útirány, de ezt előre tudtam.
Mivel a fiam a biciklizés idején Tennessee-ben, Nasheville-ben élt, ezért világos volt, hogy oda kell érkeznem, és mivel Kanadában még nem jártam, az is természetes volt, hogy Kanadából indulva. Igen ám, de az atlaszok és meteorológiai honlapok mind azt mutatták, hogy ebben az évszakban az uralkodó, sőt szinte kizárólagos szélirány délnyugati, vagyis pont szemben az útiránnyal. Sem az atlaszok, sem a honlapok nem tévedtek, kétszer négy nap intenzív szembeszéllal kellett megküzdenem. Kivette belőlem az erőt. Hiányzott a kicsit menyomom a pedált, utána kicsit gurulok klasszikus biciklis élménye. Helyette maradt a folyamatos, erőből taposás. Végül is én választottam ezt az útirányt. Az utánam jövőknek javaslom, hogy inkább fordítva csinálják.
Minden más viszont kiváló volt. A kanadai és amerikai utak mentén általában van egy szokatlanul széles leállósáv, ahol zavartalanul lehet biciklizni. Amerika ezen sűrűn lakott részén sok helyen táblák figyelmeztetik az autósokat, hogy ügyeljenek a kerékpárosokra. Az autósok jámborak, megadják a tiszteletet a biciklinek, sőt, mintha félnének ettől a furcsa szerkezettől, és inkább nagy ívben kikerülik. Mintha egy magyar autós az országúton egy vágtázó lovassal találkozna.
A benzinkúti és motel infrastruktúra kiváló, ezen a vidéken kellően sűrű is.
Az út kétharmada 1000 - 2000 méteres hegyek között vezetett, számtalan emelkedővel, de érzésre csak feleannyi lejtővel. Az útépítők átalában nagyvonalúak voltak, az utakra sok pénzt elköltöttek, sok feltöltés és bevágás tette viszonylag enyhévé a számtalan emelkedőt. Lehetett gyakorolni a lejtőn szerzett lendület emelkedőn való felhasználásának tudományát, ami végül is a biciklizés egyik legélvezetesebb része. Ugyanakkor gondolj rá, hogy Észak-Amerika hatalmas térség, ott bizony napokig tekerhetsz ugyanabban a hegységben le és föl.
Fent Kanadában hűvös volt, elkelt a hosszú nadrág, dupla pulóver, sapka és kesztyű. Mintha Magyarországon egy hónappal korábban lettem volna. Ugyan sokat sütött a nap, de folyamatosan fújt a hideg szembeszél. Viszont a hűvös szakaszon nem esett az eső. Az út délnek tartott, ahol aztán már 30 celsius fok fölé melegedett a levegő, fahrenheitben meg még sokkal több volt.
Délre haladva az eső is megjött, szinte minden nap volt egy kisebb, nagyobb vagy még nagyobb délutáni zápor, azonban ezeket a menetrend szerinti záporokat a meleg déli szél hozta. Langyos víz esett, nem volt vészes. A szél pedig minden reggel és este elcsitult, akkor lehett jól haladni.
Nem csekély utánajárással kiváltottam egy amerikai telefonkártyát, hozzá gyakorlatilag korlátlan mobil internetet és korlátlan magyarországi beszélgetés opciót. Mindez sokkal komfortosabbá tette az utat, és a hat-hét óra időeltolódást leszámítva szabaddá tette a családdal való kapcsolattartást.
A Niagara vízesés, Kanadából nézve.
Igazán jó,ebben a műfajban feljött a második helyre a 2007-ben látott Iguazú mögé.
A háttérben balra New York, Manhattan, a George Washington hídról.
Manhattan a méretéhez és jellegéhez képest meglepően jól biciklizhető, akár a kerékpáros városnézést is érdemes kipróbálni.
Egy útmenti tábla Virginiában az amerikai történelemről és az igaz szerelemről.
Emlékeztem rá 12 évvel korábbról, amikor szemben jöttem ugyanitt.
Ez és a következő kép között 12 évnyi apró különbséget rejtettem el.
Ez a kép 2003-ban készült, Wythewille városában, Virginiában, délről észak felé haladván.
Ez pedig 2015-ben, útban északról dél felé.
Mindkét kép a helyi irodaszer boltról készült.
Az út utolsó és legnagyobb esőjével búcsúztatott Virginia, és ezzel a szivárvánnyal fogadott Tennessee.
Az út széles, plusz van kerékpároknak kitáblázott leállósáv, a forgalom kicsi, mi kell még?
Az út vége, a háttérben Nashville, Tennessee.
Visszamennék.
