07. 30. Felvonulás: Budapest - Helsinki - Ivalo repülőtér - Ivalo, 65 km
Helsinkiben átszálltam a belföldi repülőre. Pont volt annyi időm, hogy bebiciklizzek a belvárosba és vissza. Helsinki kiváló biciklis terep, sok kerékpárúttal. A városban sehol máshol nem látott mértékben sok az erdő.
Este értem az ivaloi repülőtérre, ami egy földszintes faház, amelyhez egészen közel odagurult a repülő, amelynek az ajtajába szerelt lépcsőn lesétátunk és megvártuk, amíg a személyzet közvetlenül a gép hasából kiadogatta a csomagokat, majd a gép távozott, a repülőtér pedig aznapra bezárt. Ez volt 1995-ben, de azt hiszem, hogy ennél praktikusabban azóta sem lehetett megoldani.
Elindulás után vártam, mennyi idő után érzem majd azt, hogy valahol máshol vagyok. Ehhez kb. öt percre volt szükség, mert akkor bámult rám először az út közepén szemben álló rénszarvas. Jámbor állat de nem ijedős, az utolsó méterekig tartja az út közepén a pozícióját, után meg nem tudod, hogy melyik irányban ugrik el. Szóval a rénszarvas kikerülési teszt nem butaság, jó néhányszor elvégeztem. Amikor meg már meguntam, akkor egy kiáltás vagy egy taps jó eséllyel időben elrisztja a rénszarvast. Az aszfalton hasalva melegedő birkákat kevésbé, de azok nem ugrálnak, jól lehet kerülgetni őket.
07. 31. Ivalo - Skoganvarre, 206 km
Lélekben készülj fel a szúnyogokra. Sokan vannak és méretük a magyar szúnyogok többszöröse. A szúnyogok kb. 12 km/h sebesség fölött nem támadnak, így menetközben nyugtod van tőlük, de néha meg kell állni, és akkor azonnal rád találnak. Például pisilni elég nehéz ugrálva és két kézzel csapkodva, miközben kifejezetten érzékeny területeket is felkínálsz a vérszívóknak. Ha az út közepén állsz meg - forgalom alig van - és ott intézed el az esedékes teendőidet, akkor van öt másodperc előnyöd, mert addig tart, mire az aszfalt fölött egyébként nem őrjáratozó szúnyogok megtalálnak.
A lappföldi erdők különlegesek, napsütésben kifejezetten barátságosak. Mivel arrafelé alig van talaj, van viszont erős szél meg téli sötétség és hideg, ezért a lappföldi erdőben kicsik, satnyák a fák, ritkásan nőnek, a rajtuk ritkásan nőnek az ágak és azokon ritkásan vannak a levelek. Emiatt ne az Alpok monumentális és egyben sötét fenyveseire számíts, hanem derűs, liget- vagy parkszerű erdőkre. A hasonlat annyiban sántít, hogy sétálni csal mósjával lehet bennük, mert sokszor vizenyős az aljuk.
A Barents-tenger felé közeledve aztán az állandó szél elfújja az erdőket és marad a tundra, a maga zord szépségéve. A lappföldi tundra zöldell, de nem a fűtől, mert az ott nem nő. Helyette eészen törpe bokrok vagy ahhoz haonló kis, merevszárú vövények adnak messziről pázsitot mutató képet. Arrafelé fák már nincsenek, kivéve a tanyákon, ahol a szívós norvégok a hházuk szélárnyékos azaz bejárati oldalán dísznövényként nevelgetnek két-három közönséges jegyenyét. Megható látvány.
08. 01. Skoganvarre - Honningsvag, 224 km
Az éjszakai világosságot kihasználva nem bírtam magammal, és nekiindultam éjféli napot nézni a Nordkapp-ra. Az arrafelé addig is és mindvégig erős szél azonban tombolássá fokozódott és így figyelmeztetett lehetőségem határaira, ugyanis feldöntött, szerencsére nem egy szakadék szélén, hanem csak úgy a nyílt úton. Arrafelé ilyenek is tudnak lenni a viszonyok. A feldöntést egyébként nem egy különösen erős szélroham okozta, hanem annak egy pillanatig tartó, rövid szünete. Mivel a szél alapvetően egy irányból fújt, ezért ellentartásként erősen rádőltem, ráfektettem a biciklit, mintha egy éles kanyart vennék be. Amikor viszont kiment alólam a szél, akkor hirtelen az úttesten, majd az árokban találtam magam. Az összes ruhám rajtam volt, így sérülés nélkül megúsztam.
08. 02. Honningsvag - Nordkapp - Skaidi, 185 km
Ha nézitek a tévében az időjárás jelentést, akkor láthatjátok, hogy Európa időjárása általában a képernyő bal felső sarkában, az Északi fok környékén keletkezik, csak az a kérdés, hogy az ott keletkező ciklonok elérik-e Magyarországot vagy sem. Az Északi fokot mindig elérik, ott szinte mindig süvít a viharos szél. Amikor én ott voltam, akkor vízszintesen, a föld felszínén kergette az esőfelhőket, a látótávolság háom méter volt. Az ottaniak persze erre is felkészültek, pont hárommétereként szúrták le az utat jelző póznákat. Így hát nagyon jól hallottam az Északi fokot, de látni nem láttam.
Talán a körülményekre is tekintettel a jószívű jegyárus a létező legkedvezményesebb belépőjegyet adta el nekem, a norvég szövegből úgy véltem, hogy iskolai vagy óvodai csoport tagjaként lehettem ott. Az interneten a friss hírek ennél kedvezőtlenebbek, emberes belépti díjakról számolnak be. Maga látogatóközpont egyébként impozáns volt, száraz volt, meleg volt, fel tudtam benne készülni a visszaútra.
Ezek a nehézségek egyébként jó felszereléssel, jó erőnléttel és kellő elszántsággal legyőzhetők. Sokan gondolják ezt hasonlóan, viszonylag nagy ott a biciklis forgalom. Hátha neked még az időjárással is szerencséd lesz.
08 03. Skaidi - Hammerfest - Burfjord, 300 km
Gyakorlatilag lakatlan, szálloda nélküli vidéken ért az este, vagyis csak ért volna, ha ez ott augusztus elején értelmezhető lett volna. Este fél tízkor még mindig csak olyan késő délutáni hangulat volt. Akkor kaptam meg azt az információt, hogy a következő szállás már csak 80 km. Akkoriban internet még egyáltalán nem volt, mobiltelefon is csak hébe-hóba.
Nekiindultam az éjszakai világosságban, csak éjfélkor álltam meg egy rövid könyvelésre: lezártam a napi teljesítményt és onnan már a másnapi kilométereket tekertem, egészen fél kettőig, amikor elértem a campinget.
08. 04. Burfjord - Birtavarre, 138 km
Volt minden. Kis eső, épp csak annyi, hogy a szivárvány a fjord egyik végétől a másikig érjen, volt napsütés, ami szintén kell a szivárványhoz, voltak fjordok, hegyek, meglepően magas vízesések, rénszarvasok, a kikerülésükhöz szükséges rénszarvas tesztek, az úttest aszfaltján melegedő birkák, szóval minden, amiért érdemes arra kerékpározni.
08. 05. Birtavarre - Karesuando, 207 km
Aznap éppen napsütésben, egy amatőr diák biciklis csapatot elhagyva, át a vízválasztón, jobbar-balra vízesések között.
08. 06. Karesuando - Pello, 248 km
08. 07. Pello - Kemi, 165 km
Övertornea városában először a tipikus strandzajt hallottam meg, majd meg is láttam egy rendes, hagyományos városi strandot, ahol lubickolt a közönség. A hőmérő 21 C fokot mutatott. Ott ez a nyárközepi kánikula, ennek megfelelően a strand teli volt.
Életemben először átbicikliztem a Északi Sarkkörön. Az élmény azért nem volt nagy, mert ezt északról délre haladva tettem meg.
08. 08. Levonulás: Kemi - Kemi repülőtér, Budapest repülőtér - Budapest, 27 km
Ez volt az az út, ahol éjjel is világos volt, jól lehetett biciklizni, és kellett is, mert volt, hogy a következő szállást csak éjfél után kettőkör értem el.
Az út célja Európa legészakibb pontjának, az Északi-foknak a meglátogatása volt. Aki ide megy, az Magyarországon elképzelhetetlen mennyiségű szúnyogra, az úton bóklászó rénszarvasokra, vízesésekre és fjordokra számítson. Mindezek napsütésben különösen szépek, és volt is napsütés. Néha. Amikor meg nem, akkor a süvítő szél hordta a tengerszintre leszállt felhők vizét, mint valami vízszintes esőt. Nem nagyon voltak viszont emberek, hiszen valójában nincs miért ezen a környéken lakni. Mindezek a helyenként zord körülmények viszont a legkiválóbb skandináv szolgáltatási színvonalon - a hozzá illő árakkal - előadva. Önmagában is érdekes biciklis terep, és kiváló felkészülési hely az igazán egzotikus vidékekre.
Az út legfőbb jellemzője, hogy ott minden más, mint Közép-Európában. Az alacsonyan álló nap miatt mások a színek, a vizenyős környezet miatt pormentes a levegő, és láthatóan más állaok meg növények élnek arra, másfajta házakban laknak az emberek. Még a táj is más, alig van talaj, lépten nyomon kilátszik a Földet valójában alkotó sziklatömeg. Minden perc élmény arrafelé, de ezért az élményért meg kell küzdeni a domborzattal és az időjárással. Végül is így igazságos.
Még erre az útra sem vittem fényképezőgépet, kerékpáros képek majd csak 1997-től lesznek.
Hammerfest, sokáig a világ legészakibb városa, most már csak a világ legészakibb valódi városa. Ezért jöttem ide. Azért azon meglepődtem hogy a város bejáratánál táblával jelzett kerékpárút fogadott.
Kép a Wikipédiából.
Honningsvag, amely egy tör-vénymódosítás óta jogilag a világ legészakibb városa. Az biztos, hogy az egyik legsze-lesebb. A városiak dísznövényként néhány közönséges fát nevelnek a házuk kevésbé szeles oldalán.
Kép a Wikipédiáb
Az Északi-fok, ide igyekeztem. Akkor éppen a nagy ködben a világon semmi nem látszott belőle.
1995-óta a helyzet annyit változott, hogy komp helyett egy hosszú alagúton lehet odamenni és 25 € a belépő.
Kép a Wikipédiából.
