09. 22. péntek, Delhi - Chandigar (autó) - Bilaspur, 02:00 - 20:10, 170 km
Indiához alkalmazkoni kell. Nehéz, de megéri. Első este a helyi szinten viszonylag komoly szállodában - szeretek a város legjobb szállójában aludni - gyűröttnek és foltosnak találtam az ágyneműt. Ránézésre jópáran aludhattak más benne a legutóbbi mosás óta. Hívtam a szállodást, és udvariasan, de határozottan kifogásoltam, hogy ez egy használt ágynemű. Ő nem vitatkozott, hanem gondosan megnézte, és közölte, hogy használt ugyan, de még elég tiszta. Legyőzött. Végül is tényleg viszonylag tiszta volt az ágynemű, hiszen lehetett volna rajta még több gyanús folt és lehetett volna még áporodottabb szagú. Otthon sem fekszünk minden este frissen mosott ágyneműs ágyba.
Később aztán aludtam ennél gyengébb helyeken is, ahol nosztalgikusan gondoltam vissza az első esti, még elég tiszta ágyneműmre. Viszont mindenhol franciágyat kaptam, és így minden ágynak a viszonylag tisztább felén tudtam aludni. Nem hagytam magam, jól visszavágtam nekik.
09. 23. szombat, Bilaspur - Raison, 08:25 - 19:20, 151 km
Második nap délben egy útmenti vendéglőben ebédeltem, fogalmam sincs, hogy mit. Belenéztem a fazekakba, és kiválasztottam a legjobb illató ételt. Az ottaniak nemigen használnak kanalat, ha oda mégy, vigyél magaddal egyet. Amikor megkaptam a meglehetősen szaftos ételt, elindultam a pár méterre lévő biciklim felé a kanalamért. A pincér azonban megelőzött. Miután látta, hogy a buta külföldi még rendesen enni sem tud a kezével, gyorsan hozott egy kanalat. Rám mosolygott, és merő kevességből a bal kezében tartott kanalat a jobb kezével gondosan kitörölte, majd átnyújtotta. Visszamosolyogtam, átvettem a kanalat, én is kitöröltem a kezemmel, és elkezdtem enni. Finom volt.
Minezek után csak a negyedik napon kezdődött meg a hasmenés, amely a különlegesen nagyon erős és az elképesztően extra erős fokozatok között váltakozva az út végéig kitartott. A legnehezebb napokon csak kekszen és banánon éltem. Két hét alatt tíz kilót fogytam.
09. 24. vasárnap, Raison - Sissu (3135 m), 06:25 - 19:30, 114 km
09. 25. hétfő, Sissu - Zing Zing Bar (4240 m), 06:55 - 17:00, 86 km
Utinapló: Ilyen kevés kilométerért még soha nem dolgoztam ilyen sokat.
09. 26. kedd, Zing Zing Bar - Sarchu-tól 42 km k. (4810 m), 07:23 - 18:10, 96 km
Az előző napi megjegyzésem túlhaladottá vált: ez a nap húzósabb volt.
09. 27. szerda, Sarchutól 42 km k. - Tang Lan La-tól 18 km ny. (4860 m), 08:00 - 17:50, 88 km
Az előző napi megjegyzés is túlhaladottá vált. Végül is erre a napra lett igaz abszolút módon, hogy ilyen kevés kilométerért soha nem dolgoztam ilyen sokat. Miért voltam ilyen lassú? Mert az út emelkedett, mert az út rossz minőségű volt, mert az evés-ivás-alvás lehetőségének megteremtése sok időt igényelt, és mert egyszerűen nem volt elég levegő. Ez nem panasz, ez tény. Cserében viszont körös-körül a hatalmas Himalája, így a nem csekély ráfordítást a még nagyobb eredménynel összevetve ez egy jó, sőt életem egyik legjobb biciklis napja lett.
Modjuk az éjszaka a sátorban -6 C fokban elég húzós volt. Nem vittem derékaljat, emiatt főleg alulról fáztam, miközben minden nálam lévő ruhám rajtam volt. (Hét év múlva az Andokra már vettem egy kis, válltól fenékig érő, önfelfújódós derékaljat. Bevált.) A lehelletem alvás közben ráfagyott a bajuszomra. Megszomjaztam, de benn a sátorban a víz belefagyott a kulacsomba. Nekiálltam egy forró Neocitrant főzni, ami által majdnem felgyújtottam a sátram. Soha ne gyújt tüzet a sátorban vagy közvetlenül mellette. A főzéshez tessék felállni és kimenni. Mozgalmas éjszaka volt, nem unatkoztam. Vártam a napfelkeltét, hogy végre csomagolhassak és indulhassak.
09. 28. csütörtök, Tang Lang La-tól 18 km ny. - Leh (3600 m), 07:38 - 18:00, 127 km
Indulás előtt konzultáltam magashegyi mászó orvossal, aki elmondta, hogy nincs semmilyen szer vagy különleges viselkedésmód, amivel el lehet kerülni a hegyibetegséget. A lassú akklimatizáció általában segít, arra meg nekem nem volt időm. Végül is kinek-kinek az alkata dönti el, hogy bírja-e a magasságot. Az orvos figyelmeztetett, hogy a hegyibetegség és szélsőséges esetben a hegyi halál úgy kezdődik, hogy az ember indokolatlanul jól érzi magát, eufóriát érez. Ezért én rendszeresen megkérdeztem magamtól, hogy jó-e most nekem? A válasz mindig egyértemű volt: dehogy jó, fázom, fáradt vagyok, fájnak az ízületeim, fáj a fejem. Vagyis minden rendben van, mehetek tovább.
Az első hét nap 832 vízszintes és felfelé kb. 14 függőleges kilométert haladtam. Ezen a napon értem el az 5360 m magas Tang Lang La hágót, kristálytiszta, kissé szeles és hűvös időben, volt vagy +5 C fok. Fennt megálltam, körülnéztem, körbefényképeztem, aztán azt mondtam, hogy ez nem játék, tűnés innen, amíg lehet.
09. 29. péntek, Leh, gyalogos városnézés, visszautazás szervezés
09. 30. szombat, Leh - Manali, 05:00 - 19:30, új szikh barátom terepjárójával
10. 01. vasárnap, Manali - Chandigar (szikh autóval) - Ambala, 15:30 - 17:50, 48 km
10. 02. hétfő, Ambala - Haridwar, 07:10 - 18:10, 189 km
Az úton majmok ugráltak, nem lehetett miattuk tekerés közben banánt majszolni. Majd feldöntöttek, annyira el akarték venni. Este Haridwar, a hinduk egyik szent városa, rituális fürdőzéssel, fesztivállal, bazárral.
10. 03. kedd, Haridwar - Rudnapur, 06:10 - 19:30, 228 km
Ezen és az előző napon át a klasszikus, síksági, leghindubb Uttar Pradesh államon. Annyira hinduk, hogy az útjelző táblán nincs latin név és a kilométerkövön nincs arab szám. Nem csoda hogy egy kicsit eltévedtem, de így annál jobb helyeket láthattam. Eddigre eldőlt, hogy ide visszajövök, ezt a feleségemnek is látrnia kell.
10. 04. szerda, Rudnapur - Attaria, 06:18 - 16:45, 152 km
Már a határon láttam, hogy Nepál jó hely, mert a szolgálatot teljesítő, gyakorlatilag a vízumdíjat beszedő tisztviselő nagyjából egyenruhában, de papucsából kibújva, mezítláb fogadott. Öltözéke pont illett az egész környzethez.
Nepál a föld egyik legszegényebb országa, és ezt külső hódítók, földrengések és járványok nélkül, önerőből érték el. Olyan szegénységet láttam, hogy elszégyelltem magam, és nem fényképeztem le a szegénységet. A nepáliak nem koldusok, nem páriák, nem egy szétszakadt társadalom leszakadt, munka nélkül tengődő szegényei. A nepáliak - a tényleg szűk elittől eltekintve - általánosan, egységesen és intézményesen szegények.
Utinapló: A nepáliak az indiaiak kistestvéreinek látszanak, teljesen saját erőből szegények, békések és vidámak. Sárral tapasztott fakunyhókban laknak és semmilyük sincs. Motors járművük főleg nincs, emiatt a főút [az indiaiak álta a hadseregük felvonulási útjának megépített Mahindra Highway] kifogástalan minőségű és könnyen biciklizhető. A szálloda egy koszos és büdös ól, de mint minden, legalább olcsó.
Lementem vacsorázni a bódésorra, itt csak az van. Végig beszélgettem egy jogász-szociológus végzettségű fiatal vegyiáru ügynökkel, meg vagy 15, az angol nyelvű társalgás iránt érdeklődő koszos gyerekkel, akik gyakorlatilag a nyakamba ültek. Népi vacsora, tehénszaron főzve, egészen népi környezetben, a szervezetem természetes ellenállóképességébe vetett [utólag alaptalannak bizonyult] bizalommal.
Akkor is úgy éreztem, most is úgy gondolom, hogy beszélgetőtársam egyszerű titkosrendőr volt, vagy a kormány, vagy a gerillák oldaláról, csak ezt ott és akkor még a magyar nyelvű utinaplómba sem mertem beírni. Végül is a biciklitúra szempontjából mindegy, hogy melyik oldalt szolgálta, jót beszélgettünk, és engem ártalmatlannak talált mind a kormány, mind az azóta győztes gerillák oldaláról.
10. 05. csütörtök, Attaria - Nepalganj, 07:48 - 18:20, 177 km
Az egyik kedvenc biciklis napom lett, egy Magyarországról elképzelhetetlenül más környezet minden élményével. Utinapló: Miután két órát a wécén töltöttem, kiemrülten, betegen, de végül is jókedvűen elindultam. Nagyot hajtottam, nagy melegben, egészen nagy szegénység közepette. A meleg a 35 - 36 C fok mellett párás, ezért többnek érződik.
Fárasztó az ivóvíz utáni hajsza. Nagyvadat szerencsére nem láttam. A pásztorfiúk helyi zenét furulyáztak. Defekt után Nepalganjba értem, aminek semmi értelme.
A nagyvadak azért lehettek volna érdekesek, mert az egyetlen aszfaltozott országút a Royal Chitwan nemzeti parkon vitt át, ahol vad elefántok és tigrisek a fő látnivalók. A park bejáratánál a fegyveres katonát megkérdeztem, hogy mehetek-e, mire ő széles mosollyal igent mondott és még a géppisztolyát is elfordította rólam. Ez a barátság komyol jele, ezért azt is megkérdeztem, hogy nem lesz-e gond a tigrisekkel. Ugyanolyan széles mosollyal megnyugtatott, hogy a tigrisek délután alszanak, délelőtt meg nem engedett volna át. Ettől mindjárt megnyugodtam.
Azért biztos ami biztos, rekord tempóban tettem meg a 30 km-es utat a park túlsó kijáratáig. Körben a dzsungel (ami nem keverendő az esőerdővel), elfántfűvel. Az elefántfűből kb. az elefánt kilátszik, de más nem. Én már csak ezért is nem láttam semmilyen rám leselkedő vadat, és a jelek szerint ők sem láttak engem. Egy ilyen döntetlen felér a győzelemmel.
10. 06. péntek, Nepalganj - Butwal (autóbusz) - Tansen, 08:35 - 21.00, 20 km
10. 07. szombat, Tansen - Kathmandu (autóbusz tetején), 02:30-ig
10. 08. vasárnap, Kathmandu és környéke, 04:00 - 22:08, 41 km
10. 09. hétfő, Kathmandu - Kína - vissza autóbusszal, 05:30 - 21:00, 115 km
10. 10. kedd, Kathmandu gyalogosan
10. 11. szerda, Kathmandu - repülőtér, 10 km
Előző nap volt egy kis baleset a repülőtéren, nem jártak a gépek, éz emiatt feltorlódott forgalmat nem győzte az egyébként sem német precizitással dolgozó nepáli személyzet. Teljes káosz volt, órákig tartó tülekedés, lökdösődés, információhiány. Ez aztán a becsekkolás után békés táborozással folytatódott a repülőtér betonján a "just a minuit" indulásra váró gépek között. Végül rámutattak két gépre, hogy azok mennek Delhibe. Elszaladtam a távolabbihoz, és mivel kevesen vállalták a hosszabb gyaloglást, igy egy majdnem üres gép vitt vissza Delhibe. A Delhi repülőtér 19 nappal korábban sötétnek és koszosnak tűnt. Most, Kathmandu után fényes és nagyvilági helynek látszott. (Azóta új, tényleg nagyvilági repülőtér épült Delhiben.)
Mindezzel senkit nem szeretnék lebeszélni a szépséges és különleges Nepálról. Mindössze azt javaslom, hogy az ilyen dolgokat is tervezze be a programjába. Ha ez az ára Nepálnak, még mindig bőven megéri.
Himalája, ameddig az út vitt 2000
1912 vízszintes és 17 függőleges km, 12 biciklis nap, azokon 146 km/nap kerékpárral
India - Nepál - Kína - Nepál
Egy kis éjszakai biciklizés Delhiben, kora hajnalban bérautóval Chandigar-ba, ott kezdtem a túrát. Két nap alatt elértem a Himaláját, öt nap alatt átkeltem Leh-be, ez a helyi túraszervezők szerint kiváló eredmény. Terepjáróval két nap alatt vissza, és onnan újra biciklivel a nepáli Nepalganj-ig. Nepálban felváltva biciklivel, autóbusszal (főleg a tetején) és egy kicsit katonák között a hadsereg dzsipjén be Kathmanduba. Onnan biciklivel benéztem egy fél órára Kínába, majd némi halálfélelem árán autóbusszal vissza Kathmanduba. Összetett, különleges és izgalmas túra volt. A Himaláját megnézni érdemes, Indiát meg - ha valaki teheti - kötelező. A kettő együtt a csúcs.
Biciklivel azonban határozottan fárasztó. A hegyek a nagyságuk miatt, India meg az ingergazdagsága miatt, amely ingerek elől a biciklista soha nem tud visszavonulni még egy csöndes félórára sem a sofőrös autó vagy a légkondicionált autóbusz védelmébe, és vidéken még európai normákat követő szállodát sem feltétlenül talál. Aki biciklivel megy oda, az állandó stresszhelyzetre, folyamatos küzdelemre készüljön. Csak a legelszántabb biciklistáknak ajánlom.
Indiában a közlekedésben is kasztrendszer érvényesül: a nagy kamionnak mindenkivel szemben igaza van, egy kisteherautó vagy mikobusz is elég tekintélyes jármű, de a biciklit még az ott nagy számban közekedő mopedek is semmibe veszik. Kerékpárosként közlekedni Indiában még Bangkoknál vagy Kairónál is nehezebb, némi fatalista bátorság nélkül meg egyenesen lehetetlen. Ha oda mégy, azt feltétlenül vigyél magaddal.
Ott és akkor egy kicsit elegem lett az indiánokból, ugyanakkor már ott és akkor úgy éreztem, hogy ezt a feleségemnek is látnia kell. 12 év múlva a feleségemmel - bicikli nélkül - visszamentünk Indiába, és nem vagyok benne biztos, hogy ez volt ott az utolsó utunk. India varázsa létezik.
Részletes információk a jobboldali kerékpár ikonra kattintva.
A tábla szerint a világ legmagasabban lévő útja. Azóta ezt a címét egy róla leágazó mellékút miatt néhány méterrel elveszítette, most már csak a világ legmagasabb szilár burkolatú (elvileg aszfaltozott) útja.
Reggel még a banánfák alól indultam, 35 fok melegben. Itt fönn már szigorodnak a viszonyok. Az utat az indiai hadsereg építette és miatta tartják fenn. Az út végén, Kashmirban állomásozik a fél indiai hadsereg, őket látják el ezen az
Messze környék legjobb étterme, a lakott vidék szélén, Jispa községben. Mikor a vendéglős észrevette, hogy fényképezés lesz, az egyik asztal alól gyorsan előkapta a fiát. Végül jogosan volt büszke a gyermekre is és az étteremre is.
Találkoztam három indiai kerékpáros fiúval. Nagyon amatőrök, de lelkesek voltak. Kettő feladta, a harmadiknak remélem, hogy sikerült átérnie. (Amikor visszafelé szembe találkoztunk, már csak egy nagy hágója volt hátra.)
Leesett a hó, emiatt lezárták az utat. Aznap délelőtt nem zavartak az autók, egyedül voltam az úton. A lezárás indokolt volt, a jégen én is elcsúsztam egyszer-kétszer. Ételem, italom, elszántságom volt, tudtam, hogy át fogok érni.
Ugye milyen szép? És mindez óriási méretekben, napokon át, pedig nem is hosszában, hanem csak keresztben keltem át.
Fenséges. Itt éppen egy 40 km hosszú, nagyjából sík völgy, csakhogy 4800 m magasan. Szokták kérdezni, hogy nem féltem-e? Nem volt ott senki, nem volt kitől.
Az utat a hadsereg kedvéért tartják fenn. A monszun minden évben elvisz az útból kisebb-nagyobb szakaszokat. Ez az útnak egy, csak elvileg aszfaltozott szakasza.
Itt éppen omlás zárja el átmenetileg az utat 4.600 méteren. Mármint az autók számára. A bicikli nem ismert akadályt.
A sok fel-le liftezés után itt értem először 5.000 m fölé. A következő két napban nem mentem 4.000 méter alá.
És akkor szembejöttek a nomádok. Kollégának tekintettek, barátságosan üdvözöltek, és viszont.
Nem útonállók, hanem útépítő munkások. A monszun hiába viszi el az utat, a hadseregnek szüksége van rá.
A csúcsok csúcsa, a Tang Lang La hágó, 5260 m. A Mount Everestnél ez még csak az alaptábor magassága, de a mászók általában nem biciklivel mennek fel oda.
Láma Tibetben. Honnan? Hová? Csak úgy.
Iskola Tibetben. A gyerekek dolgozatot írnak. A tanár úr és a tanárnő széke üres. Mit csinálnak az épület sarka mögött?
A nagy folyók is kis patakokból lesznek. Ez itt maga az Indus folyam, még csecsemő korában.
Pár nappal és ezer kilométerrel később megvolt a Gangesz is.
Ez nem a lhaszai potala palota, de a jelek szerint az szolgált mintául a helyi kisebb uralkodóknak is. Tibet, valahol az Indus felső folyása mentén.
A sok Himalája után vissza a civilizációba. Egy tipikus nepáli vidéki szállodai szoba. A legjobb a környéken.
Egy hosszú út után egy rövid látogatás Kínában. A Barátság-hídon, Dalaima határvárosban.
A régi királyi palota Kathmanduban.
Tisztelgés a szakmám előtt. A nepáli Legfelsőbb Bíróság. Ők még nem nevezték át Kúriának.