Általában
Japánban keskenyek az utak és a főutakon magyar szemmel nézve hatalmas a forgalom. Ez a kettő így együtt állandó stresszhelyzetet okoz. A mellékutakon és mellékutcákon jó a helyzet, de azokon át meg nem lehet gyorsan elérni az ország másik végébe, mert nem esnek irányba. Van sok kerékpározható járda, de járdaszegéllyel, és kényelmesen haladó helyi hivatásforgalommal, azaz iskolába bicikliző gyerekekkel, munkába meg boltba menő felnőttekkel, csinos japán anyukákkal, a biciklijükön elöl is meg hátul is egy-egy csöppséggel. Szóval a kerékpáros járdákon sem lehet gyorsan haladni. A tempót csak a zsúfolt főutakon lehet tartani. Ahol egyébként viszonylag lassan és szabálykövetően közlekednek.
Ugyanakkor pont a szabálykövető Japánban kellett kipróbálnom, hogy tud-e repülni a bicikli. Négy métert biztosan, egy autós figyelmetlen és szabálytalan tolatása miatt. Egy lankán, szép, széles, egyenes úton jöttem lefelé olyan szűk 30 körüli tempóval, amikor egy addig álló autó vezetője hirtelen meggondolta magát és elém tolatott. Én más lehetőség híján elrántottam a kormányt balra, majd az így elém kerülő betontömb miatt jobbra, de a bicikli ezt a cikázást már nem tudta követni. Mindketten repültünk, én balra, a bicikli jobbra, szerencsére a betontömb középen volt. Repülés közben végig a biciklit figyeltem, amely immár nélkülem landolt vagy három méterre tőlem. A bicikli sértetlen maradt, én a földre érkezés után gurulással folytattam, és kis horzsolásokkal meg egy töréssel megúsztam. A zsebemben lévő fényképezőgép tört el. Legjobban talán az odasiető járókelők és az elbambult autóvezető ijedt meg. Szerencsém volt, még egyszer nem próbálnám ki a jelenetet.
Japán - az északi és a legvadabb hegyvidéki területek kivételével - egyetlen nagy, lakott terület. A körforgalmat nem ismerik, minden kerszeteződésben közlekedési lámpa van, a nagyobb átersztőképesség érdekében hosszú váltási periódusokkal. Ha egy nap csak 200 lámpával találkozol, abból átlagosan 100 piros lesz, az alkalmanként másfél perccel számolva is napi két és fél óra várakozás. Lett volna. Bizony áthajtottam a sok száz piros lámpán. Néha még a japán biciklisták is, ez azért jelent valamit. Így aztán gyakran hat-nyolc lámpás kereszteződésen át tartani tudtam az autókkal a tempót, amihez be kellett menni a sorok közé és ott cikázni. Senkit nem biztatok erre, de enélkül napi 50-60 km-rel kevesebbet tudtam volna menni.
A japán utak ugyan keskenyek, de kiváló minőségűek. Annyira, hogy amikor kétszer is már sötétben értem fel a hágóra, és a túloldalon lenn várt a szállásom, akkor elengedtem magam az öt-tíz kilométeres lejtőkön, miközben az egyébként jó minőségű lámpám alkalmatlan volt az 50 km-es tempó mellett az út megvilágítására. Szóval vakon száguldottam, bízva abban, hogy sem kátyú, sem nagy dilatációs hézag, sem autóról leesett vasdarab nem dobja meg a biciklit. Bizalmam megalapozott volt.
A kilométer hosszan lábakra helyezett magasutakról gyakran letiltanak egy diszkrét kis jelzőtáblával. Ilyenkor megtalálod a főúttal többé-kevésbé párhozamos mellékutat, pesze 300 méterenként egy közlekedési lámpával. Én egyszer keveredtem rá egy autópályájukra, nem szándékosan, de ha már úgy adódott, mentem rajta vagy 30 kilométert, míg egy szirénázó motoros rendőr udvariasan, de vitát nem tűrő határozottsággal letessékelt. Végül is neki volt igaza.
Japán hegyes-völgyes ország. Nyolcszáz méter fölé csak ritkán kellett felkapaszkodni, de mivel a kapaszkodás a tengerszintről indul, az a sokszor csak 300-500 méteres magasság ténylegesen annyi emelkedőt jelent. Viszont az emelkedők kényelmesek, lankásak, a japánok ritkán építenek meredek kaptatókat. Rengeteg az alagút, kb 27 km-t mentem alagútban, jó néhányszor egy kilométernél hosszabbakban. Csak kivételesen kell felkapaszkodni a tényleges hágóig, általában az emelkedők egy alagútban végződnek, száz-kétszáz méterrel a tényleges hágó alatt. Ez objetíven is jó, de mégjobb az érzés, hogy nem kell tovább küszködni. Alagútnál csak viadukton mentem többet.
Japánban egyáltalán nincsenek utcai szemetesek, nincsenek utcai vízcsapok és a benzinkutakon is csak benzint meg autógumit lehet kapni. Van viszont mindezek helyett öt-hat nagy bolthálózat (Lawson Station, Seven Eleven, Family Mart, stb.) többezer uniformizált kis boltja. Minden boltban van szemétgyűjtő, van tiszta közvécé vízvételi lehetőséggel, és a szokásos bolti választékon felül van egy frissensült részleg, ahol gyorsan és viszonylag olcsón, kulturált körülmények között be lehet kapni azt a napi párezer kilokalóriát. Ha nagyon kivételesen éppen nincs bolt, akkor van italautomata. A kisboltok hálózata sehol máshol nem látott ellátási minőséget biztosít a kerékpárosnak.
Mivel sok japán biciklizik, ezért sok a kerékpárbolt és szervíz, szerencsére nem volt szükségem rájuk.
A japán városok és falvak európai szemmel nem szépek. Hiányoznak a szabályos utcák, a takaros kis kertek, a házak látszólag összevissza és zsúfoltan állnak. A forgalom áramlása a fő szempont, ezért akár a belvárosokban is többszintes viaduktok és magasutak mennek a házak között és fölött, elrontva a város- és tájképet. Viszont cserében folyamatosan tud haladni az a hatalmas forgalom. Valamit valamiért. A forgalom haladását segíti az is, hogy szinte sehol nem lehet megállni autóval, az út szélén parkoló és így az értékes forgalmi területet elfoglaló autó Japánban ritkaság. Az úttest haladásra és nem parkolásra szolgál.
Ahol lehetett, ott európai stílusú szállodai szobában aludtam, vagyis ágyban. Ahol nem lehetett, ott maradt a japán stílus: üres szoba, ágy nélkül, a földre tett matraccal. Meg ugyan nem szerettem, de kalandként érdekes volt kipróbálni. És pont ezekben a kis, nem a külföldieknek szánt japán stílusú fogadókban találkoztam a legnagyobb barátsággal és segítőkészséggel. Kár lett volna kihagyni őket, beleértve a tradicionális japán fürdőjüket is.
A kulturális különbség valamint a japánok imponáló szervezettsége és fegyelmezettsége szembeötlő és állandó élményforrásul szolgált. Örülök, hogy végigbiciklizhettem az országukat.
Részletesen
2017. május 18. csütörtök Izumi
Az ottani reggel szerint megérkeztem Tokióba. A biciklim nem. Fél napos szaladgálás, levelezés, telefonálgatás. Egy egész csapat szerveződött a probléma megoldására, a japánok láthatóan odatették magukat. Igyekezetüknek meglett az eredménye, délután egy másik repülőtérről utolért a biciklim, egy erősen szétázott dobozban. A kartondoboz gyengesége az eső.
Dél helyett este értem utam indulási pontjára, a kagoshimai repülőtérre. (Mivel Japánról az információk többsége angolul érhető el és még a magyar honlapok sem következetesek, ezért az akadámiai fonetikus átírás helyett az angol eredetű Hepburn átírással jelölöm a helyneveket.) Az aznapra tervezett 150 km-ről szó sem lehetett, hiszen már alkonyodott. Némi vívódás után az eléggé megtervezett út félnapos eltolása és így a tervek mellőzése, valamint a szűk másfél napos tartalékból fél nap felhasználása helyett inkább elbuszoztam az első esti tervezett városba. A buszozás persze nem számít bele a biciklizés útvonlába.
A Goggle Maps tömegközlekedési útvonal tervezője kiválóan szerepelt, éppen csak a buszsofőr nevét nem adta meg. Pedig megérdemelte volna a kedves, egyenruhás, tányérsapkás úr, mert az ilyesmire egyébként alkalmatlan buszába első szóra felengedte a biciklit. Igaz, hogy a biciklivel együtt is csak összesen hárman tettük meg a kétórás utat a buszon: a sofőr, a bicikli meg én. Japán jól mutatkozott be.
Az első fél napról le kellett mondanom, maradt így is elég.
2017. május 19. péntek Izumi - Nogata 248 km
Egész nap Kyushu-n, megnézve a földrengés sújtotta kumamoto-i kastélyt. Sajnos tényleg eléggé sújtotta a 2014-es nagy földrengés. Most éppen nagy erővel újjáépítik. Az építkezés alatt nem érdemes a kedvéért kitérőt tenni.
Nagyot bicikliztem le-föl a dombok között, közben ismerkedtem a japán szokásokkal és közlekedéssel. A lankásabb, de nagy forgalmú főutakat néha el lehetett cserélni kis forgalmú, de meredek mellékutakra.
2017. május 20. szombat Nogata - Hiroshima 233 km
Átkelés a Shimonoseki szoros alatti alagúton, érkezés Honshu-ra. A szoros szép, és régóta vágytam rá, hogy megnézzem. Utána végig Honshu egyik főútján, hegyek között, kellemetlenül nagy forgalomban. Azt hittem, hogy szombaton kevesebb lesz a teherautó, de nem. Jól elfáradtam, de a nap végére legalább előjött a "végtelen ideig végtelen távolságot biciklizünk" több évtizedes rutinja. Mivel ezeket a biciklizéseket úgy tervezem, hogy legalább 100 %-ig igénybe vegyék a testi és lelki kapacitásomat, ezért pár nap után átalakul az ember teste és lelke, csak a biciklizés van, megszűnik a világ többi gondja. Ad a biciklizés éppen elég megoldandó feladatot, és persze a megoldás örömét is.
Este és másnap reggel Hiroshima, ami egy kifejezetten szép modern város, ez a kettő ritkán tud ilyen jól találkozni. Csak azok a szép modernséghez vezető előzmények ne lettek volna.
2017. május 21. vasárnap Hiroshima - Kanonji 259km
Átkelés a Honshu és Shikoku közötti 75 km-es Csodálatos Hídkombináción, hét hídon és hat kis szigeten át. Ezért kerültem erre, érdemes volt. Ha Japánban biciklizel, ki ne hagyd. Ső, ha nem biciklizni mégy Japánba, akkor is érdemes egy vagy két napot rászánni. A Csodálatos Hídkombináció honshui vége vonattal könnyen megközelíthető a japán nagyvárosokból, ott lehet biciklit bérelni, és az első híd helyett a kerékpáros kompot használva csak 70 km az út, vagy oda-vissza 140. Ez a japánok egyik fő biciklis útja. A sportbiciklisek mellett sok baráti társaság meg gyerekes család is megy rajta. A hidakhoz mindig fel kell kapaszkodni, de erre a célra külön, lankás, gyerekeknek és nyugdíjasoknak is alkalmas rámpák szolgálnak. A Csodálatos Hídkombináció nevet én adtam neki, mert ez egy csodálatos hídkombináció.
A túlvégén aztán rádöbbentem, hogy a kerékpáros panorámás kerékpárutakon való tekergés miatt vagy húsz kilométerrel hosszabb lesz a nap. Viszont a hátralévő száz kilométer nagyobb részét kivételesen egy síkságon - Japánban így hívják az alacsony dombokat - és hátszélben tehettem meg, az interneten kiválasztott tanyáig, amelynek emeleti szobáit kiadja a csak japánul beszélő család. A szobában egy matrac, egy ruhafogas és egy tv, azon kvül más - például aztal, szék, szekrény vagy ágy - semmi. Klasszikus japán szoba, klasszikus, a családéval közös fürdőszobával, plusz bekukucskálhattam a privát szobáikba is. Amnint azt az általános részben említettem, a kulturális különbség folyamatos élményforrás volt.
2017. május 22. hétfő Kanonji - Takarazuka 219 km
Komppal vissza Honshu-ra, a kompozás miatt kevés idő jutott biciklizni. Útközben a Himeji vár megtekintése, rendesen, a bicikliről leszállva, belépőjeggyel, toronymászással. Csúcs hely. A nézelődés miatt viszont sötét este értem el az úticélomat.
A kompon és Himeji-n kívül egész napos küzdelem a főúton a teherautókkal. Viszonylag lassan és biztonságosan mennek, de a keskeny úton akkor is csak pár centire haladnak el a biciklis könyökétől, naponta több százszor. Folyamatos a stressz. Amit saját elhatározásomból tovább fokoztam, mert a piros lámpáknál a két sáv között előre kúsztam, így aztán egy sűrűbben lámpázott szakaszon ugyanaz a 15 teherautó akár ötször is megelőzhetett, én meg őket vissza.
Aznap este volt az első vakon száguldásom. Kobe külvárosain át, már sötétben értem fel az aznapi legnagyobb hágóra, a túloldalán vagy nyolc km lejtővel, amin 50 - 60 km/h között lehett lejönni. A bicikli saját kategóriájában egész jó lámpája persze alkalmatlan ilyen sebesség mellett a féktáv megvilágítására, vagyis nem tudhattam, hogy hol lesz kátyú, dilatációs hézag, az útra leesett kő vagy egyéb úthiba, ami ilyen tempó mellett veszélyes lehet. Addigra azonban megtanultam, hogy a japán utak kiválóak, hibamentesek. Bíztam a japánokban, nekiereszettem a biciklit a sötét lejtőnek, a bizalmam szerencsére megalapozott volt.
Tudom, hogy így menni felelőtlenség, nem is beszélek rá senkit. De aki már így és idáig eljut, azt úgyis elkapja a harci láz.
2017. május 23. kedd Takarazuka - Okazaki 227 km
A kyoto-i császári palota kertjén át. Ahol kellett, ott rendesen belépőjeggyel, a bicikliről leszállva. A jelek szerint a hatalmat úgy lehet a legjobban kifejezni, ha megmutatjuk, hogy nekünk milyen sok van abból, amiből másnak kevés. Japánban területből van a legkevesebb. A császári palota épületei nem is olyan nagyok és nem is annyira díszesek, mint európai gótikus vagy éppen barokk testvéreik, és ugyanúgy fából épültek, mint a többi japán ház. Viszont egymástól messze, egy hatalmas kert közepén állnak. A japán császár a kert pazarló méretében mutatta meg a hatalmát a kert falán túl szorosan egymás hegyére-hátára épült lakóházak lakói felett. Kyoto valódi turista hely.
Kyotot leszámítva maradt a teherautók közötti cikázás a zsúfolt főútvonalon. Kb. 14:00 óráig (05:41-kor indultam) ellenszélben szenvedve a dombok között, utána jó szélben száguldás a síkon, át Nagoya ipari és kikötő negyedein. Szép nem volt, inkább csak impozáns, hidak egymás után, sok kilométeren át, a továbbra is folyamatos, főleg teherautó forgalomban.
Este ráadásként egy kivilágított kis kastély.
2017. május 24. szerda Okazaki - Fujikawaguchi 244 km
Továbbra is küzdelem a nagy forgalommal, de legalább jó szélben. Többszöri kis eltévedés, mivel a Google Maps Japánban nem ismeri a kerékpáros üzemmódot, autósként pedig csak az autópályákat lehet letiltani az útvonal tervezéskor. Sok helyen azonban a kilométereken át lábakon álló, esetenként többsávos főútvonalaikat nem nyilvánítják autópályává, hanem csak egy diszkrét kis "autóút" és "biciklizni tilos" táblát tesznek ki.
Egy kis táblát inkább nem vettem észre és rákeveredtem egy valódi autóályájára, nem egészen szándékosan, de az eredménybe belenyugodva. Ott volt leállósáv, egész jól lehett haladni. Onnan még magamtól jöttem le, de rákaptam az ízére, gyorsabb volt az eltévedős tekergésnél. A következő, lábakon álló magasútjukról egy szirénázó motorosrendőr küldött le, újra mindenfajta melléutakon és melléksikátorokon át kellett tekeregni órákon át. Gps és Google Maps nélkül reménytelen lett volna. Így viszont láthattam a tipikus japán lakónegyedeket.
Délután elértem a Fuji tövébe, ami nem meglepő, hiszen ezért kerültem vagy 200 km-t. Fuji nézegetés, már amikor kilátszott a felhőből. A Fuji nemzeti parkban láttam lakatlan vidéket, legelő teheneket és lovakat, ami minden más országban megszokott, de a túlzsúfolt Japánban újszerű élmény volt.
A Fuji töve is magasan van, kellett kapaszkodni amíg Fujikawaguchi-ba, a Fuji túrák egyik fő kiinduló állomására elértem. Itt van a legszebb Fuji néző útvonal is, ahol a lemenő nap fényében türöződik a hósapkás hegy a tó vizében. Na ebből én nem láttam semmit. Este, már sötétben értem oda, de nem ez számított, hanem az, hogy eleredt az eső, a Fuji pedig mintha ott sem lett volna, úgy betakarózott a nagy felhőbe. Másnap reggel, világosban legalább a Fujit eltakaró felhőt megnézhettem. Nem baj, majd legközelebb.
2017. május 25. csütörtök Fujikawaguchi - Iiyama 244 km
Kezdődtek az esős napok. Az esőt azonban kompenzálta az előző napi nagy magasságból való leereszkedés. Délelőtt így is inkább csak küszködtem, délutánra lett jó a nap.
Tettem egy kis kitérőt a matsumoto-i kastély kedvéért, bőven megérte. Nagano nem volt nagy szám, de a Chikuma folyó hegyek között hosszan kanyargó völgye igen.
Aznap végre éreztem, hogy tökéletesen belerázódtam a sokéves hosszútávú bicikliző rutinba, minden úgy ment ahogy szokott. Akkor és úgy volt rossz, amikor annak ideje volt, de a jól ütemezett megállásokkal, evés-ivásokkal, vagy akár csak a megfelelő pillanatban történő sebességváltásokkal mindig jóra lehet fordítani a dolgokat.
Este egy szerény fogadóban, a szokásos üres japán stílusú fogadóban, ahol nagy lekesedéssel fogadott az angolul nem tudó fogadó család, és telefonon leszervezték nekem a következő napi szállást.
2017. május 26. péntek Iiyama - Kuwagawa 235 km
Egész nap erős hátszélben, könnyű nap volt. Először még mindig a Chikuma folyó völgyében, aztán a romantikus tengerparton, időnként esőben. Japán szinten ritkán lakott vidéken, ritka szállásokkal, ezért nem tudtam tovább menni, a következő lehetetlenül messze lett volna. De nem is bánom, mert így vacsorázhattam a Brahmsot kedvelő japán házigazdával. Egy tál rizst ígért barátságból vacsorára. Megleődtem, amikor kiderült, hogy az egy tál rizs további kilenc tál japán finomsággal együtt értendő.
A házigazda megszervezte a következő napi szállást, ami már megint túl közel volt, de nem volt alternatívája. Mint kiderült, szerencsére.
2017.május 27. szombat Kuwagawa - Gojome 215 km
Folytatódtak a hátszeles napok, de ettől az eső még nem múlt el. Este egy igazi onsen-ben, alkonyatra még a nap is kisütött. És megint kaptam egy kis tál rizst, a vele járó nyolc tál finomsággal, ajándékba. A kedves szállodás hölgyek ezen a külföldit soha nem látott helyen egészen meghatódtak, hogy pont hozzájuk mentem a biciklimmel.
2017. május 28. vasárnap Gojome - Nanae 175 km
Még mindig esett, de már kevesebb. Terv szerint, jó szélben a kompig. Az Észak-Japán táj kevésbé egzotikus, mint a déli, jobban emlékeztet Európára, ezért még barátságosabb is.
A nagy kompozás napja, azért ilyen rövid a táv. Átértem Hokkaido-ra. Szállás egy dárga és puccos, nagy onsen-ben, itt aztán volt turista bőven. Nem rossz, de az előző napi sokkal jobb volt.
2017. május 29. hétfő Nanae - Sapporo 232 km
Erős szélben kanyarogtam le-föl Hokkaidó hegyei között. Továbbra is párszáz méteresek voltak az emelkedők, de mivel két emelkedő között általában levitt az út a tengerpartra, ezért összejött pár emelkedési kilométer. A szél jó irányú is meg erős is volt, csak a kanyargás miatt néha szembe kellett vele mennem.
Északon, egy völgyben, egy fasor erejéig még éppen elértem a híres japán cseresznyefa virágzást.
Délután a Nakayama hágó kicsit megdolgoztatott, de onnan már csak hagyni kellett a biciklit legurulni Sapporoba. Ott meg tettem egy városnéző kört, hogy pont kijöjjön a napi 230 km-es átlag.
Az út eleje meg a közepe több látványosságot de nagyobb biciklis kihívást jelentett. Az utolsó négy napra talán kevesebb látványosság jutott, viszont igazi örömbiciklizés volt.
2017. május 30. kedd Sapporo - New Chitose repülőtér 35 km
Sétabiciklizés Sapporoból Chitose városába, ahol a sapporoi repülőtér van. Bicikli elcsomagolás a helyi bicikliboltos, szuperkedves Nanba san és felesége segítségével. Még a repülőtérre is kivittek, barátságból. Nanba úr jó szakember, a csomagolása kiválóan kitartott Ferihegyig.
Este és másnap szabadidős múzeum-, szentély- és városnézés Tokióban. Gyalog.
Június 1-én Ferihegyen kicsomagolás, összeszerelés és biciklivel 30 km haza. Mint minden Amerikából és főleg Ázsiából hazaérkezés után, az utak kihaltnak tűnnek, viszont az a kevés jármű gyorsan megy rajtuk. Ilyen a mi hazánk.
2017. május 19-én reggel indultam a délen lévő Kagoshimából és május 29-én délután értem az északi Sapporoba. 2530 km, 230 km/nap. Jártam a négy nagy szigeten és hat kicsin. A szigetek között bicikliztem tenger alatti alagúton, tenger feletti hidakon és mentem hagyományos kompokon. A kompozás kényelmes, de időigényes, lerontotta a napi átlagot. Kb. 27 km-t mentem alagutakban és hasonló mennyiséget viaduktokon. Volt egy órányi autópályázás is, de onnan a japán rendőrség a maga udvarias határozottságával letessékelt.
Megvoltak a leghíresebb kastélyok és a Fuji panoráma, éppen mielőtt a Fuji betakarózott volna egy nagy felhőbe, amiből aztán fél napos eső lett. Japán már csak ilyen. Kipróbáltam a tradicionális onsen fürdőjüket, ami az egész napos biciklizés után különösen jól esett.
A forgalom hatalmas, a magyar utak ehhez képest kihaltak. Az utak keskenyek, és bár a japán autóvezetők kimagaslóan szabálykövetők és tisztelettudók, a nagy forgalom és a keskeny utak miatt így ís álladó feszültségben kellett bicikliznem. Ez volt a negatívum. Minden más pozitív. A japán kultúra különbözősége folyamatos élményforrás volt, a japán emberek segítőkészsége pedig valóban olyan, mint a híre alapján azt vártam. Az utak 20 %-a jó minőségű, a maradék 80 % pedig egyszerűen tökéletes.
Most először szenvedtem közlekedési balesetet, pont a példásan fegyelmezetten közlekedő Japánban, de hát ott is akadt egy egy elbambult autóvezető. A biciklim jobbra repült, én balra, de szerencsére egyikünknek sem lett komoly baja. Hatalmas szerencse kellett a betontömb feletti repüléshez és főleg a landoláshoz, még egyszer nem vállalnám be.
Japán kiváló hely, éremes végigbiciklizni. Az országon belüli költségek a nyugat-európai átlagnak felelnek meg, de az odajutás meg az ország különlegessége miatti különleges felkészülés többlet erőforrásokat igényel. Menj el Japánba, de az út viszonylag magas költségei és abszolút magas szervezési igénye miatt ne ezzel kezdd a világjárást.
Biciklis-gyalogos alagút a Kyushu és Honshu közötti Shimonoseki tengerszoros alatt.
A Honshu és Shokoku között Csodálatos Hídkombináció egyik tengeri hídja.
A Csodálatos Hídkombináció egy másik részlete. Ez it a biciklis rámpa fel a legnagyobb hídra.
Egy japán stílusú szállodai szoba teljes berendezése.
Az a fehér ott hátul Himeji, a japán csúcskastély.
Teaszünet. Mármint a bicikli számára a Fuji lábánál.
Matsumoto, a japán másod csúcskastély. A kastély alakja és mérete a hozzáértőknek rögtön elárulta a kastélyt uraló daimo rangját.
Főztek nekem egy tál rizst. A többi csak úgy jár hozzá.
A Japánban biciklizést könnyűvé tevő, gyorskaját is árulóis áruló, nyilvános wc-vel felszerelt többezer tipikus kisbolt egyike.
Két napig a romantikus tengerparton, időnként esőben. Japán üde zöld, ennek ára van.
Fönn északon még éppen elkaptam a cseresznyevirágzást.
Ez a Yotei hegy amit hívnak Hokkaido Fuji-nak is. Innen kell felkapaszkodni a Nakayama hágóra.