2010 egy olyan év volt, amikor Budapesttől Kairóig sehol nem lőttek. Törékeny béke, de béke volt. Kívánom, hogy minél előbb újra eljöjjön ez az idő, és minél többen utánam tudjatok indulni ezen, a sport, kulturális és történelmi szempontból is kimagaslóan élménydús biciklis úton. Sajnos most (2013 decemberében) éppen nem erre halad a világ, de ha tíz évet kell várni az út újbóli megnyílására, az is megéri.
Több, ennél hosszabb vagy nehezebb éghajlatú utat megtettem már előtte, így tudtam, hogy a sport részével nem lesz gond. A balkáni és közel-keleti körülmények miatt aggódtam kissé, utólag belátva teljesen alaptalanul. Az út főpróbájakánt 2008-ban elbicikliztem a törökországi Antalyáig, ami az út 60 %-a volt. Már akkor láttam, hogy Törökország biciklis szempontból tiszta Európa, már akkor az egyik kedvenc országommá vált. Valójában az egész úton Egyiptomig - de Egyiptomot már nem beleértve - európai standardok szerint lehetett biciklizni.
05. 19. szerda, Budapest - Timisoara (Temesvár), 05:56 - 20:15, 12:30 óra, 298 km
Budapest és Temesvár között nincs sok teendője a biciklisnek, azon túl, hogy mielőbb jusson túl ezen a már sokszor bejárt tájon. Ehhez igazítottam a tempót, amiben a szél is segített.
Utinapló: Unalmas alföldi utakon, egész elfogadható forgalomban, hidegben, szélben. De erős hátszélben, ami elfújt a határig, sőt gyengébben egész Temesvárig. Semmi fáradság, csak száguldás. A bánáti sváb telepesfalvak riasztóan lepusztultak. [Most leginkább cigánytelepként működnek.] A panzió szerény, ehhez képest drága, de legalább barátságos.
A panziós is és a vendégek is románok, gyenge angol tudással, és csak egy-két magyar szóval. A panziós egyik nagymamája magyar volt, ő azért a legalapabb magyar kifejezéseket ismerte. De a neyelvi korlátok nem képezték akadályát a barátságos társalgásnak. Ha az ember - fájó szívvel - tudomásul veszi Temesvár elvesztését, és - ugyancsak fájó szívvel - tudomásul veszi, hogy egy magyar nagymamával valaki már románnak születik, és nem ezek miatt búslakodni vagy veszekedni megy oda, akkor a románlakta Romániában is gond nélkül lehet biciklizni.
A magyar 5-ös főúton elvileg nem szabad kerékpározni, de igazi alternatív út csak Kecskemétig van, utána rátértem a főútra. Az autópálya megnyitása és a régi út teherautók számára fizetőssé tétele óta a régi főúton nincs nagy forgalom, jól lehet rajta haladni, és valójában semmi nem indokolja a jogi tilalmat. A Szeged - Makó út egy igazi biciklis halálút volt a sok kamion között, de ott meg csináltak egy kerékpárutat, gyakorlatilag a temesvári leágazásig. Onnan Temesvárig jó minőségű, kis forgalmú út visz.
Átálltam a keleti időzónára, ezért egy órával hossazbbank tűnik az utazási idő. Másnap, Szerbia kedvvért sem álltam vissza. Ez az időzóna kitartott az út végéig.
05. 20. csütörtök, Timisoara (Temesvár) - Kladovo, 06:48 - 19:25, 11:28 óra, 267 km
Utinapló: Ma is fújt a szél, általában erősen, és túlnyomórészt, vagyis gyakorlatilag végig hátulról. Ezt kihasználva nagyot jöttem. Románia rendetlen, sőt csúnya. Ehhez képest Szerbia már Svájc. Mindkét ország olcsó. A román 6-os utat nagyrészt megcsinálták, nem volt rossz, mint két éve. A rövid, félpályás építési szakaszokat rutinosan, szemben a forgalommal átszeltem. A kladovoi Hotel Beograd tip-top. Még egyszer leírom, hogy Szerbia mennyivel szebb, rendezettebb mint Románia. Építkezést még mindig nem láttam Szerbiában, de építőanyagot már árulnak.
A szocializmus Romániában romos ipartelepeket, romos majorságokat, silány lakótelepeket és lepusztult óvárosokat hagyott maga után. Sok idő lesz még ezt kijavítgatni. A meglehetősen rendezetlen Lugoson a hamburgerárus fiú érezhető büszkeséggel kérdezte meg, hogy ettszik nekem a városuk. Nem akartam megsérteni, azt mondtam, hogy szépen fejlődik. Ez végül is igaz, de még van hova.
05. 21. péntek, Kladovo - Botevgrad, 07:08 - 19:00, 10:28 óra 215 km
Utinapló: Most este már csak-csak megvagyok, de menet közben nagyon elfáradtam. Két éve is egy könnyű napnak terveztem Észak-Bulgáriát, de akkor sem volt az és most sem. Dombok és hegyek váltogatták egymást, ami akkor is sok volt, ha a jó szél elggyengülve ugyan, de még mindig kitartott. [Tudomásul kell venni, hogy Észak-Bulgáriában van egy nagy dombokból álló vidék, amin végig kell liftezni, le és fel, főleg ez utóbbi.] Lepusztult, elnéptelenedett, szegény falvak között jöttem. [A bolgár vidék olyan, mint egy háború sújtotta terület. Ennél szomrúbb tájat Európában sem azelőtt sem azóta nem láttam. És tegnap még az ehhez képest viruló Romániát szidtam!]
Itt ma este van az érettségi bál, az egész városra kiterjedő autós felvunulással, ünneplő nézősereggel. A hegyek [Balkán hegység] miatt némi félelemmel várom a holnapot.
05. 22. szombat, Botevgrad - Parvomaj, 07:05 - 19:45, 10:42 óra, 216 km
Utinapló: A hegyek valóban nagyok voltak, két igen nagy meg két-három kisebb hágó. Nem is figyeltem a kilométerórát, felfüggesztettem az utitervet, csak kapaszkodtam órákon át felfelé. Elhasználtam az eddig összegyűjtött előnyömet, de legalább erőben-egészségben vagyo.
Az út végén igazi felhőszakadást fogtam ki, olyan nagy volt, hogy megállt az autóforgalom. [A kerékpáros persze nem.] A felhőszakadás eztán egy rendes esővé csitult. A jó szél végig kitartott mellettem. Bulgária továbbra is szegény, továbbra is mint egy háború sújtotta terület.
05. 23. vasárnap, Parvomaj - Büyükkaristan, 07:05 - 21:00, 11:28 óra, 236 km
Utinapló: Egész napos kemény munka, Bulgáriában a már jól ismert hátszéllel, azóta viszont 3/4 szemben. Bulgáriában volt 30 km már majdnem teljesen kész, de a forgalomnak még át nem adott autópálya. [Megkérdeztem a bejáratánál strázsáló rendőrt, hogy biciklivel ugye lehet, és ő nem ellenezte. Szapora dolog, de furcsa érzés egy komplett, de néptelen autópályán biciklizni.]
Törökország igazi Európa Bulgáriához képest. [Jobb utak, jobb autók, jobb házak, jobb üzletek. Az utak jobb minőségűek mint Magyarországon, és vagy kisforgalmúak, ha pedig forgalmasak, akkor vagy kétszer kétsávosak, vagy biciklisútnak kiváló leállósávjuk van. Az autósok visszafogottak. Kényelmesebb és biztonságosabb Törökországban biciklizni, mint például itthon.]
[Azért a sok jóság mellett aznap volt biciklis utazásaim egyik mélypontja. Nem akartam csúfos 210 km-rel zárni a napot, ezért a bizonytalan szálláskilátások ellenére, az utolsó biztos szálláslehetőság elfogadása helyett, inkább csak próba-szerencse alapon nekiindultam az estének. Ebből is látszik, hogy a hosszú kerékpártúrákat jól meg kell tervezni, de még fontosabb, hogy az ember lendületben van, akkor rögtönözni kell. Már sötét este, 25 km után találtam egy útmenti szállodát] Este kb. 25 km ráadás a lelki békém érdekében, bele a sötétbe. Egy szokatlanul lerobbant szállodába értem, választék nem volt. A személyzet az áraival simán lerabolt. Ennyi végül is belefért.
[Másnap:] Az előző éjszakai szálloda borzalmas volt. Teljesen lepusztult és egy dübörgő gyár volt vele szemben, a puszta közepén. Ez már este is látszott, de az nem, hogy legalább kettőig üvöltött a török diszkó. Felébredtem rá és nem tudtam aludni, pedig törölközőket csavartam a fejem köré. Szállodában ilyen rossz éjszakám még nem volt. [Azóta sem. Nem tudom, hogy kiknek tartották fenn a létesítményt, de biztosan nem a szolíd polgári közönségnek. Az éjszaka közepén, a helyzetbe belegondolva már nem voltam benne egészen biztos, hogy reggel élve fogok ébredni. Végül is a személyzet a kicsi de biztos ületet választotta, a kirablásomat az irreális szobaárra redukálta.]
Istambulban fél órával lekéstem a kompot, de valójában az soha nem is volt reális lehetőség. Azért lett csak fél óra a késés, mert extra gyorsan jöttem át kb. ötven dombon, köztük egyész nagyokon is. Így keletkezett egy óra szabadidőm sétálni és ebédelni Istambulban, ahol turistának lenni is jó. Most a modern és gyors hajón megyek Ázsia felé. A hajón éppen most lett valaki rosszul, remélem, hogy csak elájult. Lelkes amatőrök kezelik.
Az emberek továbbra is kimagaslóan barátságosak. A nők egy része viseletben, a többség modern európai. [Ez a kisebb helyeken majd erősen megfordul.
Este Iznik városában, amely azonos a híres Nicea-val, és teli van ó- meg középkeresztény emlékekkel, aranyhidas tóparti alkonnyal, legalább egy jó szállodával és kiváló éttermekkel. A napi eredmény viszonylagos szerénységét a kompozás indokolja.]
05. 24. hétfő, Büyükkaristan - Iznik, 06:49 -20:08, 9:28 óra, 205 km
Utinapló: Jó szélben, nagy kedvvel, nagy forgalomban, de az út nagyobbik részén leállósávban megérkeztem Istambulba. [Közben együtt tízóraiztam egy pékség barátságos munkásaival: teát és zsömlét. Nekem egy kicsit soványnak tűnt, de a jelek szerint itt ez a sztenderd. Két év múlva kiderül majd, hogy Marokkóban is, még a munkáésosztály szintje felett is.]
Az istambuli forgalom biciklivel nehéz volt, de csak pusztán a mennyisége miatt.]
05. 25. kedd, Iznik - Afyonkandishar, 06:57 - 21:05, 12:05 óra, 254 km
Utinapló: Reggel még a tegnapi lankás tájon, olajfák között. Osmaneli után [a táj zordabbá vált, de akkor] jött a csoda török módra: 60 km kiváló autópálya, töltésekkel, átvágásokkal, két hosszú alagúttal (3.300 m). Mindehhez a jó szél, ami csak pár órára fordult meg, éppen csak hogy megmutassa, milyen is lehetne. Az autópálya tökéletes, és alternatív út hiányában megengedett rajta a helyi forgalom, beleértve a biciklit is.
Ez már a klasszikus Anatólia, a végetérhetetlen össze-vissza hegyeivel. Nem túl meredekek, csak néha, de mindig nagyok és szünet nélkül követik egymást.
A tervezett szállás nem létezett, helyette egy extra esti száguldás lett. Érkezés a thermál üdülőfalu szállodájába. Török büfévacsora, sok fogással, közben török nemzeti élő zene, a közönség táncol. Kivéve az imaidőt, azalatt zeneszünet. Ma végre olyan klasszikus biciklis érzésem volt, persze a közeg is megvolt hozzá. [Ez egy rendes, négycsillagos welness szálloda volt. Nagyon nem illett a biciklizéshez, de annál jobban esett. A hosszú napra tekintettel másnapra továbbalvást terveztem, így a másnapi szállodai reggelit is meg tudtam várni. A hosszú napon délben elhaladtam Inönü mellett, ahol a törökök vívták meg a maguk pákozdi csatáját, majd délután útba esett Kütahya, ahol Kossuth töltötte emigrációja kezdetét. Akkoriban nagyon világvégi hely lehetett.]
05. 26. szerda, Afyonkandishar - Bucak, 08:14 - 19:10, 9:45 óra, 207 km
Utinapló: Ma is egy szép klasszikus nap volt, a lankás, de hatalmas anatóliai hegyekkel és dimbes-dombos fennsíkjaikkal. Volt max. 72,4 km/h csúcssebesség és max. 1225 m csúcsmagasság. Ez utóbbi egy hágó, ami olyan lapos volt, hogy alig láttam meg, csak azt éreztem hogy már egy órája egyre nehezebb tekerni.
Az út szinte végig leállósávos, kvázi autópálya, kivéve ott ahol éppen építik, mert ott alig férek el a kamionok mellett. A városokat és falvakat csak messziről látom, de az látszik, hogy ez egy lakott és megművelt vidék.
A város legjobbja egy szerény és olcsó szálloda, itt is és az étteremben is közös nyelv híján csak mutogatni lehet. A török kaják továbbra is a kedvenceim.
05. 27. csütörtök, Bucak - Gazipasa, 06:35 - 19:40, 10:51 óra, 258 km
Ma is egy klasszikus nap, délelőtt az út legnagyobb lejtőjével, majdnem 1000 méter süllyedés a tengerpartig. Délután egy heves, de rövid ideig tartó ellenszél, viszont előtte is és utána az a jó hátszél, ami már pest óta tol. A lejtőn egyben éghajlatot váltottam, a fennsíkról lejőve beértem a pálmák és banánültetvények közé. [Az ilyen napokon egyszerre érzem azt, hogy milyen sokat haladtam, szeretnék még gyorsabban menni, hiszen a körülmények adottak hozzá, de ugyanakkor lassítanám is az idő múlását, hogy minél tovább tartasank az ilyan napon, minél tovább lehessek ezeken a jó helyeken. Végül a haladás és maradás kettős célját még mindig a bicikli szolgálja legjobban az összes utazási mód közül. Ha valahova már a bicikli sem elég, akkor nincs más megoldás, ide még vissza kell jönni. A világ teli van jó helyekkel és inkább új helyeket szeretek felfedezni, de azért van néhány hely, ahova még vissza fogok menni. Ilyen Anatólia is, amelyből az eddigi egy autós és két biciklis út sem volt elég.]
A tengerparton végig biciklizve láttam sok turistát, néhány jó helyet, és sok rossz, kietlen helyen épült szállodát. Valójában csak Antalya és Alanya városokba szabad jönni üdülni. Aztán hirtelen kiértem a turista övezetből. Itt abszolút nincs turista, csak törökül tudnak, és 2.200 Ft-ért adja a szobáját a város - szokás szerint - legjobb szállodája. Olyan is, végtelenül egyszerű, mint egy börtöncella.
A törökök továbbra is kedvesek. Vacsorára "gulash"-t ettem, ami egy gyengén fűszerezett, korrekt gulyásleves volt. Buta módon elestem egy ferde járdaszegély miatt, de a biciklinek nem lett semmi baja és nekem sem semmi komoly, a horzsolás meg a Betadin alatt szépen gyógyul. Sajnos délután elromlott a kilométerórám jeladója, újat kell vennem.
05. 28. péntek, Gazipasa - Tasucu, 06:22 - 21:45, 130 km
Utinapló: A reggel még jól kezdődött, de aztán hamar kiderült a tervezési hiba: nincs parti út, hanem a Toros hegység van hosszában, útépítéssel, aszfalt nélkül, több órás útelzárással. Nagy erőlködéssel mentem 130 km-t, aztán egy teherautó vitt 52 km-t.
Érdekes nap volt. A Toros hegység nem belesimul, hanem vad meredélyekkel beleszakad a tengerbe. A parti út mint a hullámvasút, szó szerint a tengerszintről emelkedik fel a Toros hágóira, hogy utána visszazuhanjon és kezdje előről. Fárasztó, de közben nagyszerű látvány. Ez utóbbi inkább csak sejthető a tengerről gomolygó kör miatt. Ha valaki a Török Riviérán nyaral, nyugodtan szánjon rá egy autóbérléses napot a tenger és a Toros találkozásának megismerésére. Az olasz tengerpart néhány része tudja megközelíteni ezt a látványt, de itt minden nagyobb és vadabb.
Ehhez jöttek az útépítések, az aszfalt nélküli zúzott kővel. Egy helyen pedig a sziklát robbantották, ezért még gyalog sem engedtek át, ki kellett várnom a munkavégzés esti befejezését. Sajnálom, de nem volt kedvem a bizonytalan távolságú, zúzott köveken való éjszakai hegymászáshoz, ezért megalkudtam az út megnyitására váró egyik teherautó személyzetével és bevizettem magam a legközelebbi városba. Kissé széygellem az esetet, de végül a biciklizést az élmény kedvéért csináljuk és nem a szenvedésért. Az éjszakai Toros terpbiciklizés élményét meghagytam az utánam jövőknek.
Aki biciklivel jön ide és nem keveredik nagy útépítésbe, az nagyon fogja élvezni, feltéve, ha úgy készül, hogy Európában ilyen nehéz biciklis terepet nem talál. Az Alpok nagyobb, de ott délelőtt egy hágó, délután egy másik, és le van tudva a nap. Itt meg egész nap le-föl. Spanyolországben és Németországben is lehet egész nap le-föl menni, de ott meg nincsenek ilyen nagy szintkülönbségek. Talán még Bosznia és főleg Montenegró hasonlítható nehézségben ehhez a terephez. Mindezt leírva már vágyom is vissza. Jó volt.
05. 29. szombat, Tasucu - Ceyhan, 06:20 - 19:15, 10:30 óra, 223 km
Utinapló: Még reggel is éreztem a tegnapi extra menetet, csak tekerni tudtam a pedált, de nyomni nem. Lassú és kedvetlen voltam 70 km-en át. Akkor viszont jót reggeliztem, vettem egy kínai kilométerórát 20 YTL-ért, majd úgy felbosszantott a primitívsége, hogy inkább megjavítottam a régit, valójában csak az elvásódott mikrokábelt kellett összekötni. Mindezzel elment az idő, de közben megjött a kedvem, és egy-két figyelmeztető ellenlökéstől eltekintve megjött az ezen az úton szokásos hátszél is. Holnap derékszögben jobbra fordulok, kívácsi vagyok, hogy a szél jön-e velem? A jó szél kellett az út sikeréhez.
Voltak középkori várak, van amelyikbe még be is fizettem, voltak kedves törökök, akik egyáltalán nem tudnak angolul, voltak nagyvárosok nagy forgalommal, de most megyek aludni. [Egy isten háta mögötti török város szokásosan szerény szállodájában a szokásosan jó vacsora után. A városban nincs látványosság, emiatt nincs turista sem, ami összességében nem rossz eredmény, így látni az igazi Törökországot.]
05. 30. vasárnap, Ceyhan - Kassab, 06:12 - 19:00, 206 km
05. 31. hétfő, Kassab - Homs, 06:18 - 20:15, 255 km
06. 01. kedd, Homs - Damascus, 06:37 - 17:20, 164 km
06. 02. szerda, Damascus - Bet She'an, 06:04 - 20:30, 199 km
06. 03. csütörtök, Bet She'an - Jerusalem, 06:10 - 19:00, 195 km
06. 04. péntek, Jerusalem - Mitspe Ramon, 08:04 - 18:55, 197 km
06. 05. szombat, Mitspe Ramon - Taba, 08:03 - 16:00, 165 km
Eddig tartott a nagy út. Utána még két kirándulás:
06. 07. hétfő, Taba - Nuweiba, 68 km
06. 08. kedd, autóval Cairo-ba, Cairo 35km
Budapestről a Vörös-tengerhez 2010
3890 km, 17,5 nap, 222 km/nap kerékpárral
Magyarország: Budapest – Románia – Szerbia – Bulgária – Törökország – Szíria – Jordánia – Izrael – Egyiptom: Taba/Kairó
Részletes információk a jobboldali kerékpár ikonra kattintva.
Toros hegység, Anatólia. Messze környék legnehezebb biciklis terepe. A hágók ugyan csak ezeregy-kétszáz méteresek, de köztük sokszor le kell menni a tengerszintre.
Szinte hihetetlen, de ez Szíria. A szír elit hegyi üdülőterepe a török határnál, Kasab városában. Kilátás a szállodásból a szír Svájcra.
Még mindig Kasab és még mindig a szír elit. A szálloda belülről.
Sokszor találkoztam a szír elnökkel, integettünk egymásnak.
Az azóta rommá lőtt Homs belvárosa, hajnalban, a szállodából. Bizony napkeltekor kell indulnia annak, aki messzire akar eljutni.
És most merre menjek?
A tábla a damaszkuszba vezető utat (is) mutatja a szíriai Homs-ban, mindenkinek, aki tud arabul.
A várost az egy év múlva kitört polgárháborúban rommá lőtték.
As Sanamayn főutcája, az üzleti negyed. Innen indult egy évvel később a polgárháború. Akkor béke volt, annak biztosítására pedig az utcán minden három férfiből egy katona, egy rendőr, egy civil, de szerintem ez utóbbi sem volt mind az.
Autópálya Jordániában. Nem éreztem úgy, hogy ne folytathatnám rajta az utamat biciklivel. A hatóság sem érezte úgy, minden rendben volt.
Háttérben a Siratófal és a Sziklamecset. Majdnem elsírtam magam a meghatottságtól. És mindez csak 16 napnyi biciklizésre Budapesttől.
Szép, kicsi és komfortos. A Negev sivatag Izraelben.
A 18. napon, Eilatban. A háttérben a Vörös-tenger.
A város legjobb szállodájában laktam és a legelegánsabb üzleteiben költöttem a pénzt Egyiptomban, a Sinai-félszigeten.
Gond volt a repülővel Tabában, így egy gyorsan megszervezett 600 km-es éjszakai autózás után Kairóból jöttem haza. Kairóban a képen büszkén feszítő fiatalembereknél ebédeltem. Büszkeségük jogos, az ebéd finom volt.
Kairó elegáns polgári negyede. Az intézményben nem tudom mit adnak, de rossz nem lehet, mert a babák szeretik.
Akkor béke volt.