Bécs - Budapest, bicikli nélkül, 2001

352 km, 4,5 nap, 78,2 km/nap, és mindez futva

Bécs - Sopron - Győr - Tata - Budakeszi - Budapest, 352 km

Egy kirándulás az ultrafutók világába, hogy megtudjam, tényleg mindenre képes vagyok-e. Vagyis három kirándulás, mert sok edzés után először 1998-ban próbáltam meg lefutni a Bécs - Budapest ultrafutó verseny 352 km-es távját, de már a második nap 80. kilométerénél kiderült, hogy gyenge vagyok hozzá. Aznap feladtam, de azért a további napokat tapasztalagyűjtés céljából lefutottam.

1999-ben sokkal több edzés után már elég erős voltam, egészen a harmadik nap 40. kilométeréig bírtam, amikor sérülés miatt megint csak fel kellett adnom. Nem szokásom ez a feladogatás, de addigra már annyira fájt, hogy nem bírtam tovább.

2001-ben még sokkal több edzés után és az utolsó esély elszántságával újra nekifutottam. Az edzésekről csak annyit, hogy az azévi Budapest Maratont nem is tekintettem versenynek, hanem csak az edzésprogramom részének, és így tudtam rajta egyéni csúcsot futni. Magán a Bécs - Budapest futóversenyen voltak kritikus pillanatok, sőt órák, amelyeken a kíséretemet váltva ellátó kollégám, feleségem és családom segítettek át. Végül is egyedüli műkedvelő amatőrként szintidőn belül célba értem, a 17. helyen. Ezt tartom a legnagyobb sportteljesítményemnek.

Az ultrafutók világa szép világ, de rengeteg lemondást, szenvedést és teljes embert kíván. Már a család is nehezen fér vele össze, a sikeres szakmai előmenetel vagy egy sikeres vállalkozás vezetése pedig sehogy. Ezért ez megmaradt egy négyéjszakás és ötnappalos kalandnak az életemben.

​Részletes információk a jobboldali kerékpár ikonra kattintva.

A majdnem feladás és Fertőd után. Itt éppen nem értettem pontosan, hogy miért is futok. Ezen elgondolkoztam néhány órát és vagy negyven kilométert, majd rájöttem, hogy csak úgy jókedvemben. Attól kezdve céltudatosan futottam tovább, ú

A táv egyik nehéz része, a hosszú, néptelen hansági egyenesek. Szerencsére összeverődött egy jó kis társaság, lehetett beszélgetni, persze csak szigorúan energiatakarékos üzemmódban, kevés szóval.

A táv másik nehéz része, a Gerecse dombjai. Aznap a fiam párszor betársult mellém, így könnyű volt.

Páty és Budakeszi között. Ekkor már tudtam, hogy ha nem halok bele, akkor szintidőn belül be fogok érni. Így történt.

Így néz ki egy boldog, a sírást éppen nevetésre és némi táncra váltó ultrafutó 352 km után.

Családom és kollégáim vártak a célban