07. 10. Madrid - Ágreda 253 km
Át a kasztíliai nagy semmin. Tipikus, ritkán lakott, nagy dombos, kopár spanyol táj. Van benne valami zord szépség, én szeretem. És persze jó minőségű, kis forgalmú utak.
07. 11. Ágreda - Sauveterre-de-Béarn 244 km
Lassan beértem az esős Navarrába. Mindig kíváncsi voltam erre a középkori királyságra, ezért kerültem a fővárosuk, Pamplona felé. Üde zöld vidék, ami nem csoda, hiszen kis szünetekkel egész nap esett az eső. Pamplona után át a történelmi Roncesvalles hágón, lásd Roland ének. A hágó becsapós, mert csak 1065 méter a legmagasabb pontja, de egymás után, emelkedő sorrendben három van belőle, együtt meg már kiadnak egy rendes pireneusi hágót. Ez volt a harmadik utam a Pireneusokon át. Szép hegység.
Az esti szállás egy kis középkori ékszer, még egy kis kerülőt is megért volna, de nekem útba esett. A panziót életformaként vivő francia-kínai pár az este fél kilenckor beeső csuromvizes biciklistának vacsorát főzőtt (fúziós konyha, francia alapon kínai beütéssel) és komplett ruhamosás-szárítást ajánlott fel. Jól jött.
07. 12. Sauveterre-de-Béarn - Belvés 252 km
Aquitánián át, ahonnan Tulipános Fanfan is származik. Átmentem egy nagy, lakatlan, síksági őserdőn. Nem gondoltam, hogy ilyen is van Franciaországban, és pont a síkságon. A síkság azonban csak pár óra volt, egyébként egy véget nem érő dombvidék a táj. Francia sajátosság, hogy például Magyarországtól, Németországtól, meg általában a többi országtól eltérően nem a dombok között kanyarogva a völgyekben vezetik az országutat, hanem fenn a dombok gerincén. Ők tudják miért, biztos oka van. Így megvan a biciklistában az a rossz érzés, hogy feleslegesen mászatnak vele dombokat, cserében viszont szinte végig panorámás az út.
07. 13. Belvés - Nébouzat 236 km
Ez a nap a Massif Central hegységé volt. A legmagyasabb hágója is csak 1025 méter volt, de a hegység pont olyan, ameilyennek a térkép és az eddigi tapasztalataim alapján vártam: Se vége, se hossza, és minden hegygerinc után következik egy újabb. Az utak jók, a forgalom szolíd, a táj szép, az emelkedő sok.
07. 14. Nébouzat - Louhans 249 km
A történelmi Vichy-n meg egy csomó középkori kis városkán át. A városkák gyakran csak ezer-kétezer fős lakosságú falvak, de a román katedrálisukkal meg a középkori fedett vásárcsarnokukkal városnak mutatják magukat. Louhans az árkádok városa, még egy kitérőt is megér, ha valaki arra jár. Nekem meg ez is pont útba esett. Ezt a délnyugati és középső Franciaországot eddig nem ismertem. Első osztályú látványosság nem esett az utamba, de másod- harmadosztályú érdekesség minden kanyarban feltűnt. Érdemes ide eljönni, csak úgy tekeregni is.
07. 15. Louhans - Olten 250 km
Át Svájcba, kellemes leereszkedéssel a Neuchateli tó partjára, aztán tovább a nagy viharban. Kivételesen hátszeles vihar volt. Az egész út leglaposabb része Svájc volt.
07. 16. Olten - Kempten 252 km
A svájci kisvárosok is szépek. A Bodeni tó mentén volt egy kis Ausztria, utána a német Alpokalja. Amint arra számítottam, az országutat gyakran és váratlanul autóúttá nyilvánították, és olyankor leküldtek a biciklimmel a helyi mellékutakra kanyarogni. A németek jól és kiszámíthatóan vezetik az autóikat, de egy biciklis számára kellemetlenül gyorsan.
07. 17. Kempten - Chieming 224 km
Az előző nap folytatása a német Alpokalján, vagyis egész nap le-föl. Közben meglátogattam ügyvédi irodánk egyik tiszteletreméltó megbízóját a cége székhelyén, Rosenheimben. Ez elvitt egy pár órát, de hát ügyvéd is vagyok, nem csak biciklista.
07. 18. Chieming - Sankt Georgen ob Judenburg 238 km
A határon egy gyaloghíd, majd Salzburgon kiváló kerékpáros út vitt át. Utána már csak fel kellet kapaszkodni a kellemes napsütésben az Obertauern hágóra, majd a nap hátralévő részében a lejtőt élvezve leereszkedni Judenburgig. Éppen besötétedett, mire elértem az alkalmas kis panziót.
07. 19. Sank Georgen ob Judenburg - Sárvár 242 km
Tíz éve a Mura mentén jöttem át a hegyeken. A Mura menti út szép is meg lapos is, de ott már voltam, ezért most átvágtam a hegyeken. A Gaberl hágóról lefelé jövet látszólag elértem a 105,9 km/h sebességet. Ez azonban csak a Cateye kilóméteróra tévedése! Bizonyos, általam pontosan még ki nem ismert körülmények között hetven egynéhány km/h után átvált 105,9 km/h-ra. Nem igaz, ne higgy neki. Nem is vagyok benne bizos, hogy az Alpok szerpentinjein nem lezárt és ellenőrzött úton egyáltalán bárhol is elérhető ez a sebesség. Aki tud ilyen helyet, az szóljon.
A Gaberl-ről 70 km/h felett lejönni is elég jó volt. Én nem hiszek Istenben, de a jelek szerint szerencsére ő még hisz bennem. Anélkül ezt nem lehet túlélni.
Tíz nap nyugat-európai biciklizés után mellbevágó volt újra Magyarországon kerékpározni. Pocsékak a magyar utak. Agresszívak a magyar autóvezetők. Sávon belüli előznek. Vagy a szemből előző jármű az én sávomban. Mindehhez hozzá lehet szokni, de már tíz nap is elég volt ahhoz, hogy onnan jőve szomorúnak érezzem a maygar biciklis helyzetet.
07. 20. Sárvár - Budapest, 194 km
Szépen, kényelmesen, sokszor bejárt, ismerős utakon hazáig.
Madridból haza, északi út, 2019
Madrid - Budapest, az északi úton
2634 km, 10,7 nap
Az első tíz napon napi 244 km-es átlag, ami ebben az életkorban ezen a terepen elfogadható. (A 11. napra csak 194 km jutott, mert hazaértem.)
Madrid - Pamplona - Vichy - Zürich - Rosenheim - Obertauern - Graz - Budapest
Ez volt az az az út, ahol nem történt semmi, csak bicikliztem egy jót.
Ami mégis történt: A harmadik napon Achilles-ín sérülést szenvedtem. Utána emiatt némileg szenvedtem. Nem értem, mert eddig úgy hittem, hogy a biciklizés nem terheli az Achilles-ínt. Szerencsére Franciaországban kiváló fáslit lehet kapni. Jó szorosan, lefeszített lábfejjel rögzítettem a lábam, kicsit megemeltem a nyerget, és így lábujjhegyen jöttem tovább. Mint a nagy sprinterek, azok is lábjjhegyen futnak.
Ami még történt: Az út alatt itthon kánikula volt, Spanyolországban és Dél-Franciországban a napi maximum 14-15 fok volt, ami nem rossz biciklis időjárás, csak nem erre számítottam. Öt napig nem került le rólam a hosszúnadrág és a pulóver. Plusz az Európában uralkodó nyugati szélirány ellenére egy hétig ellenszelem volt. Vagy esett az eső. De a kettő együtt soha, ezért egy idő után már jobban örültem a csendes esőnek, mert az meghozta a szélcsendet.
Franciaországon toronyiránt, a legrövidebb úton vágtam át. A legrövideb egyben a legnehezebb is volt, a magyarországnyi méretű Massif Centralon át. Nem panaszkodom, direkt jöttem ezen az úton. A Tour de France is erre jött, és az egyik legnehezebb szakasznak minősítették a Brive - Clermont Ferrand etapot. Tényleg az. Nem igazán magasak a hegyek, de sok van belőlök egymás után.
Ez a mély Franciaország, csupa történelmi helynévvel. Ezen a tájon szinte Nagy Károly óta nem háborúztak, nem döntötték romba és nem perzselték fel a városias kis falvakat. A templomok tipikusan a X - XII. századból származnak, suta román stílusú építmények. Itt látható az építészeti középkor. Kiváló építészeti időutazás, de közben fejlett infrastruktúra.
Láthatók még errefelé irdatlan nagy, sokszor középkori chateau-k (kastélyok). Nyomasztóan nagyok, pont azért ilyenek, hogy megmutassák a tövükben élő alattvalóknak, ki az úr, és kérkedjenek a hatalmukkal. Pusztán a kastélyok méretét látva meg lehet érteni a francia forradalom okait és a forradalmárok indulatát.
Németországban aztán elállt az eső, majd a szél is, az utolsó három nap már klasszikus nyári biciklizés volt. Csak úgy jókedvemben az Obertauern hágó felé kerültem, de az igazi kaland az alig kisebb, de nem jegyzett Gaberl hágóról lefelé történt, Judenburg és Graz között. Jó idő volt, kifogástalan burkolatú út, forgalom alig, és egy hosszabb szakaszon az út nem szerpentinezett, hanem belátható, enyhe S kanyarokkal süllyedt. Én meg hagytam gyorsulni a biciklit. Egy kicsit rá is segítettem. Egy idő után már kényelmetlenül felgyorsult. A "kényelmetlenül" egy visszafogott kifejezés, ami valójában azt jelenti, hogy féltem. De azért élveztem is. A kilométerórára nem tudtam ránézni, örültem, hogy az utat tudtam annyira-amennyire figyelni. Végre a koncentrációtól kimerültem lihegve és remegő lábbal egy enyhébb szakaszra értem és ott rá tudtam nézni a kilométeróra, és rögtön megértettem a kimerült lihegés okát: 105,9 km/h maximumot mutatott. Veszélyes volt, szándékosan nem vágtam volna bele, de ha már így alakult, örülök neki.
Aki nem biciklizik, annak elmondom, hogy felett az ember kezdi elveszíteni a kontrollját a kerékpár felett, hetven felett pedig már teljesen a sors kezében van. Sebbességről van szó, nem évekről. Hetven felett már fékezni sem olyan egyszerű, a biciklin nincs ABS, ezért az erős fékezés jó eséllyel bukáshoz vezet. Biztos megoldás csak egy van, tessék lassan menni.
100 km/h felett ismét megerősödtem a meggyőződésemben, miszerint egyáltalán nem számít, hogy hisz-e valaki Istenben. Én például nem. Csak az számít, hogy Isten hisz-e benne. A jelek szerint még igen.
Az út csúcsképe. Egyéni rekord.
Tipikus Kasztília, óriási kopár dombokkal, emelkedővel, biztonságos biciklis sávval.
A híd túloldalán módos polgárházak, felettük uralkodik a kastély. Ezek miatt az arányok miatt tört ki a nagy forradalom.
A hölgy nem biciklizik, hanem szobor a Neuchateli-tó partján, Svájcban.
Ezért szeretjük Ausztriát.